|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 85 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-85 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Borsos Tamás 2010. június 26.A város meséiRánézésre is tekintetmarasztaló, tetszetős könyv. Ha megfordítom, ugyanaz a régi marosvásárhelyi látkép ragad meg a főtér szépiaszerűen patinázott fotós látványával, középen egy látszólag oda nem illő, a montázsból mégsem kilógó mai mikrofonnal. Ebből a nézetből ez a kötet főoldala, és a címe: Povestile orasului. Vagyis kétnyelvű – román, magyar – a kiadvány. Természetesen egyazon szerző neve szerepel mindkét fedőlapon: Sorina Bota. Nem csak ezért különleges ez a kiadói újdonság, az Ardealul Kiadónál az Agenda 2009 egyesület támogatásával napvilágot látott szép kötet. Azért is fel kell figyelnünk rá, mert CD is társul hozzá igen gazdag anyaggal, így tehát tulajdonképpen hangoskönyvnek is beillik, ami még eléggé ritkaság mifelénk. A Marosvásárhelyi Területi Rádióstúdió munkatársa és interjúalanyai ily módon is megszólítják az olvasót. Ezzel azt is jeleztem már, hogy beszélgető- könyvnek örülhetünk. Huszonnégyen mesélnek a városról, a megszólalók fele román, másik fele magyar. Nem mindannyian helybeliek, mint ahogy azok sem mind itt laktak, akiket a beszélgetőtársak megidéznek, de valamennyien kötődnek valamiképp az egykori illetve mai településhez. Jeles emberei határozzák meg a hely szellemét, adják meg hírét, nevét, s ha netalán az vitatható lehetne, hogy ez a vállalkozás miért éppen a most bemutatott személyiségeket állította figyelmünk központjába, az pillanatig se kérdés, hogy ők beillenek-e a válogatásba. Igen, mindannyian főszereplőkké válhatnak egy ilyen kiadványban. Persze nem csak ők, a város szerencsére olyan gazdag valamikori és jelenlegi meghatározó egyéniségekben, hogy még több köteten át folytathatnák a beszélgetéseket. Amelyek egyébként rádiós interjúk voltak, a stúdió aranyszalagtárát gazdagítják. Nyilván más munkatársak sok-sok hasonlóan fontos felvétele mellett. Most azonban Sorina Botának jutott eszébe ez a lehetőség, és kitartó, következetes munkával meg is valósította. Marosvásárhely több évszázados múltja elevenedik meg a könyvben, de felvillan a jelene is, hiszen azok, akik a nagy elődök életéről, életművéről, pályájuk sorsdöntő eseményeiről, megvalósításairól, gyakran akár jelentéktelennek tűnő, mégis rendkívül fontos cselekedetekről, történésekről mesélnek, mai követőik, az illető közéleti jelenségek, szakterületek alapos ismerői, kutatói, s ily módon olyan kapcsolat, szerves összefüggés rajzolódik ki a régi és a kortárs nemzedékek között, amely egyben magyarázza is, miért vált ez a város a nyugati világ határán századokkal ezelőtt a kultúra és a tudományok, egyszóval a múzsák fellegvárává, és őrizte meg ezt a minőségét a mai napig. Ezt a rendkívüli érdeklődéssel övezett, várbeli könyvbemutatón a kiadvány és szerzőjének méltatói – Mirela Moldovan, a rádió igazgatója, az előszót író Nagy Miklós Kund és Adriana Saftoiu, valamint Cristian Stamatoiu és Haller Béla tanárok – is hangsúlyozták múlt csütörtökön. Érthetőbb azonban mindez, ha felsoroljuk, kikről meséltet, kihasználva az élő beszéd varázsát, Sorina Bota. Íme a nevek: Al. Papiu Ilarian, Aranka György, Aurel Filimon, Avram Iancu, Bartók Béla, Bernády György, Bodor Péter, Bolyai Farkas, Bolyai János, Borsos Tamás, Elie Câmpeanu, Emil Dandea, George Enescu, Gheorghe Sincai, Ion Vlasiu, Köteles Sámuel, Mátyus István, Mihai Eminescu, Mihai Viteazul, Nagy Szabó Ferenc, Petőfi Sándor, Petru Maior, Romulus Guga, Teleki Sámuel. És a "titkok tudói", az interjúalanyok: Ioan Chindris, Egyed Emese, Dimitrie Poptamas, Csíky Boldizsár, Marosi Barna, Pál-Antal Sándor, Peteley Klára, Weszely Tibor, Spielmann Mihály, Zeno Vancea (hangszalagról), Cornel Sigmirean, Ilarie Opris, Ungvári Zrínyi Imre, dr. Péter Mihály, Vasile Netea (hangszalagról), László Márton, Szabó Miklós, Mihai Sin. Embermeséik, városmeséik kaleidoszkópszerű mozaikká állnak össze, diáknak, tanárnak, lokálpatrióta vásárhelyinek és az ide látogatóknak is hasznos helyi "panteonnal" szolgál ez a könyv. N.M.K. Népújság (Marosvásárhely) 2011. március 4.Fiatalok történelme„Vannak olyan korszakai a múltnak, amelyek iránt különösen nagy az érdeklődés, az egyik legnépszerűbb előadás, amelyet László Márton levéltáros tartott, egy vadadi kulákgyilkosság történetét tárta fel” – mondta el Wiesz Szidónia, a marosvásárhelyi Borsos Tamás Egyesület alapító tagja, aki a fiatal történészeket tömörítő egyesület tevékenységét és céljait mutatta be. Különösen a legújabb kori történelem témái érdeklik a közönséget: László Lóránt a marosvásárhelyi újgazdagokról beszélt, ezt is nagy érdeklődés övezte, hiszen eddig kevés szó esett a múltnak erről a szeletéről. Az egyesület elsődleges célja a tudomány népszerűsítése, de más típusú rendezvényeket is szerveznek, számos könyvbemutatót is tartottak. A Maros Megyei Múzeummal közösen szervezték meg a Múzeumok Éjszakája rendezvény keretében az iskolások történelmi vetélkedőjét, de közreműködtek az Armales Transylvanorum nemzetközi kiállítás létrehozásában is. Weisz Szidónia elmondta, a Maros Megyei Múzeum mellett az utóbbi időben a Pósta Béla Egyesülettel működnek együtt, több közös régészeti, helytörténeti és kisebbségtörténeti konferenciát is szerveztek, illetve a Tortoma Könyvkiadóval közösen mutatták be az 1940-es erdélyi bevonulásról szóló könyvet, akárcsak Novák Zoltán marosvásárhelyi történésznek a Ceauşescu-korszak magyarságpolitikájáról írt munkáját. Az egyesület következő előadását március 17-én tartják, Fehér János művészettörténész Teleki Mihály kancellárról és annak udvartartásáról beszél. Tizenegy helyi történész kezdeményezésére 2004-ben azzal az a céllal alakult meg Marosvásárhelyen a Borsos Tamás Egyesület, hogy egyrészt az igényes szellemi tevékenységet serkentse a városban, illetve összehangolja és a tágabb közönséggel is megismertesse a fiatal történészek, kutatók munkájának az eredményét. Az egyesület másik fő célja fórumot biztosítani a kutatóknak, akiket esetleg más egyesületek még túl fiatalnak találnak ahhoz, hogy köreikbe fogadják. A névadó Borsos Tamás (1566-1633) Marosvásárhely főbírája volt, a vár építésének elindítója, a török portán Erdély nagykövete. Weisz Szidónia, az egyesület volt elnöke lapunknak elmondta, eddig többnyire az egyesület tagjai tartották az előadásokat, illetve ismerőseiket kérték fel, vagy ismertebb kutatókat hívtak meg bemutatni egy-egy témát, az azon belül elért kutatási eredményeket. „Elsődlegesen a történelemmel, illetve az azzal kapcsolatos témákkal foglalkozunk, így volt már helytörténet, régészet, társadalomtörténet, város- és gazdaságtörténet, címertan, térképtörténetről szóló előadásunk. A jövőben szintén ennek a koncepciónak az alapján igyekszünk olyan embereket meghívni, akikről tudjuk, hogy újabb kutatásokat végeztek, eredményeik pedig a tágabb közönségnek is, nemcsak a szakmának lehet érdekes” – mondta a fiatal történész. Antal Erika, Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. április 12.Vásárhely: cenzúrázott városházi restaurálás�?jra az országos mûemlékvédõ bizottsághoz fordult Marosvásárhely egykori városházának restaurálása ügyében Lokodi Edit Emõke. A megyei önkormányzat elnöke azt szeretné elérni, hogy a munkálatok során vissza lehessen állítani a kõbe vésett magyar királyi koronát, valamint az Árpád-ház és erdélyi történelmi családok és uralkodók - Bethlen Gábor, Rákóczi György, Borsos Tamás - címerét is. A 2008-ban kezdõdött felújítás elsõ szakaszában ugyanígy nem kerültek a helyükre a gyûlésterem 1921-ben eltávolított festett üvegablakai sem, melyeket - köztes megoldásként - a Kultúrpalota szecessziós szobájában állítottak ki. Ugyanez a sors vár a címerekre is, melyeket a budapesti Roth Miksa Múzeum munkatársai által restaurált üvegablakok mellett állítanak ki a nagyközönség számára. A hiányosságokkal kapcsolatban a munkálatokat finanszírozó megyei tanács elnöke, Lokodi Edit Emõke elmondta, hogy még Kelemen Hunor mûvelõdési miniszter mandátuma elõtt kérték a tárca illetékeseitõl a díszítõelemek visszaállítását, azonban a mûemlékvédõ bizottság tagjai akkor úgy vélték, hogy még nem jött el az ideje, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia idejére emlékeztetõ személyiségek portréját visszahelyezzék. Lokodi szerint elég szomorú, hogy még mindig akadnak olyan kultúremberek, akik félnek a múlttól. Remélem, hogy az uniós tagság elhozza majd azt az idõt is, amikor nem kell rettegnünk egymás történelmétõl, és akkor mind a vitrálisok, mind pedig az õsrégi címerek visszakerülhetnek a helyükre - adott hangot reményének a tanácselnök, aki második beadványára még nem kapott választ. Az 1908-ban, Bernády György polgármestersége alatt épült, a város jelképének számító mûemlék teljes restaurálása ügyében a prefektúra is gáncsoskodott. Annak ellenére, hogy Marius Paºcan prefektus is büszkeségének adott hangot, mivel egy ilyen csodálatos szecessziós épületben dolgozhat, nem engedélyezte a fõbejárat eredeti visszaállítását. A prefektus megtiltotta a 90-es években, építkezési engedély nélkül kihelyezett, magyarellenes szöveget tartalmazó márványtáblák eltávolítását. Így a múlt héten befejezett részleges restaurálás során mindössze az elõcsarnok falának szecessziós díszeit festették újra, az elõtér díszmárványlapjait állították helyre, megerõsítették a kocsifeljáró köveit, és megtisztították az épület homlokzatát. Szucher Ervin Krónika (Kolozsvár) 2011. május 2.A cenzúra természetérõlA cenzúra mûködése az 1950-es, '60-as években témában tartott elõadást Lázok Klára doktorandusz a fiatal történészeket tömörítõ Borsos Tamás Egyesület április végi rendezvényén A sajtóigazgatóság minden egykori szocialista országban körülbelül azonos elvek és felépítés szerint mûködött, ám az egyes cenzúrázható tartalmak tekintetében nagy különbségek mutatkoztak - ecsetelte Lázok Klára Marosvásárhelyen, az unitárius egyház Bolyai téri tanácstermében tartott rendezvényen. A zömében fiatalok alkotta közönség a román és a magyar sajtó- és könyvcenzúra rendszerével ismerkedett meg, például azzal, ahogyan egy kézirat eljutott a szerzõtõl a cenzurális hatóságokon keresztül a megjelenésig, vagy a végleges elutasítás révén a szemeteskosárig. A szerzõ és a kiadó között csupán az elsõ szinten létezett kommunikáció, mert amint a kiadó továbbküldte, lektorok sokasága nézte át, vizsgálta, kötelezõ érvénnyel javasolt módosításokat. A cenzorok általában középszintû felkészültségûek voltak, a bonyolultabb szövegeket nem értették, éppen ezért gyanúval kezeltek minden intellektuális tartalmat. �?ldözendõk voltak az ideológiailag a marxizmussal szemben álló szövegek, azok, amelyeket nacionalistának vagy sovinisztának minõsítettek, illetve azok a lírai próbálkozások, amelyek nem sugalltak kellõ optimizmust, és a befogadáshoz bizonyos intellektuális felkészültséget is feltételeztek. �?ppen ezért a modern költészet nem kapott zöld utat az '50-es, '60-as évek kiadványaiban, derült ki Lázok Klára elõadásából. Antal Erika �?j Magyar Szó (Bukarest), 2011. augusztus 31.Pál-Antal Sándor: AZ ERDÉLYI MAGYAR TÖRTÉNETÍRÁS MA /Magyar Tudomány (Budapest), 2011. 8. sz./Az erdélyi magyar történetírás, akárcsak általában az erdélyi magyar tudományosság, sajátos helyzetben van. Kettősség jellemzi. A kisebbségi viszonyok között is szerves része maradt az általános magyar történetírásnak, az összmagyar tudományosságnak, de részese a romániai tudományos életnek is. Ez a kettősség meghatározza feladatkörét és célkitűzéseit. Az erdélyi magyarság történetének kutatása és feltárása nemcsak az összmagyar, hanem a romániai történetírást is szolgáló tevékenység, amely összehangolt tevékenységet igényel. Történetírásunk, múltunk kutatása, az 1989. decemberi fordulat után egy új, felfelé ívelő korszakát éli. Két évtizeddel ezelőtt a fél évszázadig tartó tiltó és elsorvasztó nacionál-kommunista politika béklyóitól megszabadult történetírásunk rendkívül komoly lemaradással kellett szembenézzen. A lemaradást súlyosbította az a tény is, hogy a kommunista korszakban kifejtett, amúgy is szegényes tevékenységet kénytelenek vagyunk átértékelni, részben újraírni. Az igény, hogy a pártállam aktuálpolitikája és a marxista ideológia eszközévé silányított, meghamisított múltunk hitelét helyreállítsuk és történelmi ismereteinket gyarapítsuk, gyökereinket megismerjük, népakaratként nyilvánult meg az 1990-es évek elején. Ezt az igényt pedig csakis történelmi tárgyú írások elégíthették ki. A napisajtóban és különböző kiadványokban rendszeresen olvashattunk múltunkra vonatkozó írásokat. Mivel történetírásunk komoly szakemberhiánnyal küzdött, e tevékenység jelentős részét a történelemhez vonzódó műkedvelők, többnyire dilettánsok vállalták magukra. Következésképpen ekkor történelminek nyilvánított cikkek, tanulmányok sokasága látott napvilágot, ami csak züllesztette történetírásunk hitelét. A szakemberhiány a rendszerváltást követően, a megváltozott körülmények között vált érezhetővé. 1989 előtt is léteztek nálunk olyan állami tudományos intézetek, amelyekben magyar szakemberek is dolgoztak. Gondolok itt a székelyföldi és a partiumi múzeumokra, az erdélyi dokumentációs könyvtárakra, a történettudományi kutatóintézetekre, valamint az egyetemi háttérintézetekre, amelyekben magyar anyanyelvű kutatók is tevékenykedtek, főként Kolozsváron, Bukarestben, Marosvásárhelyen. Számuk azonban messze az igények alatt maradt. Így legfontosabb teendőnek a szakemberhiány felszámolása, az utánpótlás képzése bizonyult. Az utóbbi két évtizedben e téren komoly eredmények születtek, és a hiány felszámolása napjainkban is tart. A fellendült szakember-képzés terén kifejtett erőfeszítések eredménye kézzelfogható. A fiatal szakemberek jelenléte történetírásunkban bizakodást kiváltó tény. 1989 után gyökeres változás állott be a történettudomány-művelés gyakorlása tekintetében. Megszűntek a tilalmak, lehetővé vált a belső és külső, mindenekelőtt a magyarországi szakintézményekkel és szakemberekkel való kapcsolatok kiépítése. Megváltozott a tudomány művelésére vonatkozó, korlátokkal körülvett szemlélet az erdélyi kutatóműhelyekben. Fokozatosan eltűntek a tabutémák, kutathatókká váltak az évtizedekig zárolt levéltári és könyvtári források. Az állami költségvetésen fenntartott köztestületek közül főként a székelyföldi múzeumok és dokumentációs könyvtárak váltak a magyar történelemmel foglalkozó kutatás központjaivá. Sajnos ma a Babeş–Bolyai Tudományegyetem történelmi tanszékei mögött gyakorlatilag nincs magyar háttérintézmény, a Sapientia pedig nem a történészek otthona. Az 1989 után megjelent alapítványok, egyesületek, szervezetek közül kevés a tudományos kutatást, a történetírást felkaroló közület. Kivétel a nagy hagyományokon alapuló és a történetírást ápoló Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME), amelynek fiókegyesületei a magyarság által tömbben lakott városokban –Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Gyergyószentmiklóson és Szilágysomlyón-Zilahon – fejtik ki tevékenységüket, valamint a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Alapítvány és az Areopolis Történelmi és Társadalmi Kutatócsoport, a sepsiszentgyörgyi Délkelet Intézet, a marosvásárhelyi Borsos Tamás Egyesület. Ide sorolhatjuk a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaságot is, amely széleskörű népszerűsítő, tudományterjesztő tevékenységet folytat, de helytörténeti írásokat is közöl. Igazi tudományos műhelynek (leszámítva a múzeumok régészeti tevékenységét) csak az EME tekinthető, ahol a szakemberek kutatómunkát szervezett keretek között, főtevékenységként (vagyis fizetett alkalmazottakként) folytathatnak. Ma már jelentős számú magyar történetírással foglalkozó szakemberrel rendelkezünk, a megvalósítások mégis elmaradnak képességeinktől. Ennek oka, hogy a tudományos munkát kifejteni szándékozóknak csak egy kis része került olyan helyzetbe, hogy a hivatalos munkahelyi tevékenységét összekapcsolhatta a kutatói munkával. A legtöbben szabadidőben művelik a szakmát. Amikor a tudományos műhelyekről szólunk, többnyire az egyéni kisműhelyekre vagyunk kénytelenek gondolni. Történészeink területi szóródása nem egyenletes. Legtöbben Kolozsváron élnek és tevékenykednek, hiszen ott működik a történészkatedrákkal is rendelkező egyetem, valamint az EME. De ma már jelentős történetírói tevékenység folyik Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Szatmárnémetiben, Nagyváradon és Gyergyószentmiklóson is. Az a kép, amelyet nem egy alkalommal a kolozsváriak által készített ismertetők nyújtottak ezelőtt az erdélyi magyar történetírásról, ma már túlhaladott, mert nem csak Kolozsváron van eredményes tudományos élet. Kutatóink területi szóródása kiterjedt, de nem országos, hanem történeti Erdély-centrikus. Kolozsváron élt, de időközben elhunyt Jakó Zsigmond, Imreh István és Csetri Elek akadémikus. Itt tevékenykednek jelenleg is Egyed Ákos, Benkő Samu és Kovács András akadémikusok, Kiss András és Sipos Gábor levéltárosok, Csucsulya István, Marton József, Pál Judit, Rüsz Fogarasi Enikő, és Vekov Károly egyetemi tanárok, Pap Ferenc régész, Kovács Kiss Gyöngy történész és több fiatal kutató (Hegyi Géza, Fejér Tamás, W. Kovács András és mások). Marosvásárhelyen dolgozik Pál-Antal Sándor akadémikus, Szabó Miklós, Simon Zsolt és Novák Csaba Zoltán tudományos kutatók, Tamási Zsolt egyháztörténész, Berekméri Róbert és László Márton levéltárosok, Sebestyén Mihály könyvtáros, Soós Zoltán, Bereczki Sándor, Györfi Zalán és László Keve régész, Székelyudvarhelyen Hermann Gusztáv Mihály, Zepeczaner Jenő és Róth András Lajos, Mihály János és Kolumbán Zsuzsanna történészek, valamint Sófalvi András régész-középkorász, Sepsiszentgyörgyön Tüdős S. Kinga tudományos kutató, Cserey Zoltán és Csáki Árpád történészek, Székely Zsolt régész, Bordi Zsigmond Loránd régész-középkorász, Csíkszeredában Szőcs János történész, Botár István és Darvas Loránt régész-középkorászok, Gyergyószentmiklóson Garda Dezső történész és Rokaly József tanár, Gyulafehérváron Bernád Rita levéltáros, Nagyváradon Fleisz János történész, Emődi András levéltáros, Dukrét Géza helytörténész, Szatmárnémetiben Tóth Péter muzeológus, a helytörténeti műveket is író Bura László nyelvész, Nagybányán Balogh Béla levéltáros, Zilahon Bajusz István régész, Nagykárolyban Németi János régész és mások. Ugyanakkor sajnálattal vettük tudomásul, hogy Tüdős S. Kinga vidékre költözésével és Demény Lajos elhunytával Bukarestben megszűnt a magyar nyelvű történetírás. Hasonló helyzettel állunk szemben Aradon is, ahol Kovách Géza halála után nincs igényes magyar történelemkutatás. Történészeink számát gyarapítják Magyarországon élő szerzők, akik rendszeresen foglakoznak Erdély történetével. Gondolok itt, a teljesség igénye nélkül, Szász Zoltánra, Benkő Elekre, Oborni Terézre, Bárdi Nándorra, Balaton Petrára és Stefano Bottonira Budapestről, Barta Jánosra, Takács Péterre és Jeney Anna-Máriára Debrecenből, Kordé Zoltánra Szegedről, Gebei Sándorra Egerből, Balogh Juditra Miskolcról és másokra. Az erdélyi magyar értelmiség, köztük a történészek is, az 1990-es évek elején elsősorban az EME-től vártuk egy átgondolt, összehangolt hazai magyar tudománypolitika, stratégia kialakítását, de erre objektív okok miatt nem került sor. Ezt a rangos és nemes feladatot végül is felvállalta az erre hivatott legrangosabb tudományos intézményünk, a Magyar Tudományos Akadémia. A Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság létrehozása, a külső tagság és a köztestületi tagság kiterjesztése, a Domus Hungarica Scientiarium et Artium pályázati rendszer bevezetése, ösztöndíjak biztosítása jó feltételeket teremtettek tudományos életünk felemelkedéséhez és az összmagyar tudományosságba való beépüléséhez. Mindezt követte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság felállítása, amely megvalósíthatja az erdélyi magyar tudománypolitika és -stratégia kidolgozását, irányt szabva a végzendő tudományos kutatásoknak. A tudományművelés eredményessége nagymértékben a közzétett közleményeken keresztül mérhető le. Így van ez a történettudomány esetében is. Az utóbbi években megjelent írások alapján megállapítható, hogy jelentős előrehaladás észlelhető a magyarság történetéhez kapcsolódó, középkorra vonatkozó régészeti kutatások terén. E téren, a székelység Erdély délkeleti részén való végleges letelepedésének kérdését illetően, a vár- és templomásatások bizonyultak eredményesnek Marosvásárhelyen és környékén, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Csíkszereda környékén. De felzárkóztak mögéjük a Partiumban végzett régészeti kutatások is. A középkor történetére vonatkozó kutatásainkat nagy veszteség érte Jakó Zsigmond és Demény Lajos elhunytával. De vannak tehetséges fiatal kutatóink – W. Kovács András, Simon Zsolt, Hegyi Géza és mások –, akik eredményesen folytathatják elődeik munkáját. Gondolok itt a székelyföldi múzeumokban tevékenykedő középkor-régészekre is, azokra, akik képzettségüknél és rátermettségüknél fogva a korszak szaktekintélyeivé válhatnak. Példa erre a székelyudvarhelyi–gyergyószentmiklósi régészek közös munkája, akik (Demjén Andrea és Sófalvi András) kétévi ásatás eredményét Máréfalva középkori temploma című írásukban összegezték. Legtöbb kutatónk a koraújkorral és az újkorral foglalkozik. A legjelentősebb eredményeket az 1541–1848 közötti időt felölelő kutatások hozták. Történészeink (Egyed Ákos, Demény Lajos, Pál-Antal Sándor, Hermann Gusztáv Mihály, Garda Dezső és mások) összefoglaló munkái is erre az időszakra vonatkoznak. Az 1848 utáni polgári korszak nem felkapott téma. Kevesen választották szakterületüknek. Erre az időszakra vonatkozóan egy pár köteten kívül csak résztanulmányok készültek. Az összefoglaló munkák közül csak Egyed Ákos gazdasági-társadalmi kérdésekkel, Pál Judit székelyföldi várostörténettel és Csucsulya István Mocsáry Lajossal foglalkozó munkáit említhetem. Az 1918-at követő időszak bemutatása Trianon miatt 1990-ig elhallgatott téma volt. A kisebbségi sorba kerülés első időszaka, a két világháború közötti huszonkét év ma sem képezi komolyabb kutatás tárgyát, szinte kiesik az érdeklődés köréből. Erről az időszakról még köztörténeti összefoglalás sem készült. Bárdi Nándor budapesti kutatónak az 1918– 1920 évi impériumváltás Udvarhely megyei vetületével foglalkozó írásán, Benkő Samunak Koós Károlyról és Nagy Gézáról írt tanulmányai, Fleisz Jánosnak Nagyvárad a két világháború között című könyvén és egy-két kisebb lélegzetű cikken kívül, egyes falutörténetekben találunk helyi vonatkozású feltárásokat (például Pál-Antal Sándor Csíkmadaras falutörténetét ismertető munkájában). Fiatal kutatóink kedvenc témája lett viszont a kommunista éra. Többen is komolyan foglalkoznak az 1945 utáni rendszerváltással, az új elit kialakulásával, a mezőgazdaság kollektivizálásával, a Magyar Autonóm Tartomány történetével. E téren elismerésre méltó eredményeket mutattak fel Nagy Mihály Kolozsvárról, Novák Csaba Zoltán és László Márton Marosvásárhelyről és Oláh Sándor Csíkszeredából. A várostörténet Fleisz János (Nagyvárad történetére vonatkozó könyvei), Pál Judit (Városfejlődés a Székelyföldön), Pál-Antal Sándor (Marosvásárhely története I., valamint Székelyföld és városai), Garda Dezső (Gyergyószentmiklós története), az oktatástörténet Szabó Miklós és mások kutatási területe. Örömmel könyvelhetjük el, hogy már magyar vonatkozású erdélyi hadtörténeti munkák is olvashatók (Koszta István és Berekméri Árpád Róbert írásai révén). Egyháztörténet terén kimagasló Marton József teológiai tanár tevékenysége, aki több írásában foglalkozik az egyetemes és az erdélyi római katolikus egyház történetével, Sipos Gábor pedig a református levéltári és egyháztörténeti kérdéseket boncolgatja. A művészettörténeti kutatások eredményeinek, problematikájának számbavétele, úgy érzem, egy művészettörténész feladata, ezért jelen ismertetőben nem térek ki rá. * Az utóbbi évtizedben a történelmi tárgyú publikációk száma látványosan megnőtt, és a megjelent írások tudományos szintje érezhetően javult. Látványosan csökkent a dilettantizmus jeleit viselő írások száma, és nőtt a tudományos jellegűeké. És nemcsak tanulmánykötetek készültek, hanem önálló összefoglaló művek és forráskiadványok is. A történelmi tárgyú kiadványok zömét az EME, a marosvásárhelyi Mentor Kiadó (Erdély emlékezete sorozat), valamint a csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadó (Múltunk könyvek című sorozat) és a Pallas Akadémia Kiadó jelentette meg. Számukat, kisebb mértékben, gyarapította több erdélyi vagy magyarországi kiadó is. A monografikus írások közül csak párat említek: Erdély 1848–1849 és A székelyek rövid története Egyed Ákostól, Náció és nemzet Hermann Gusztáv Mihálytól, Székely önkormányzat-történet Pál-Antal Sándortól, Városfejlődés a Székelyföldön Pál Judittól. A székelyek rövid története példaként szolgálhat a népszerűsítő, de tudományos igényű írásokkal foglalkozók számára. Azt csak sajnálni lehet, hogy még mindig nem látott napvilágot egy népszerűsítő jellegű erdélyi magyarságtörténet, illetve egy nagyobb lélegzetű Székelyföld-történet szintézis, hiszen rendelkezünk jó képességű, erre alkalmas szakemberekkel. Az utóbbi időben látványos előrelépés történt a forráskiadások terén. Demény Lajos folytatta az 1983-ban újraindított, de 1985-ben leállított Székely Oklevéltár új sorozatát, amelyből 1994–2008 között megjelent hat kötet. Újra indult a Jakó Zsigmond által szerkesztett Erdélyi történelmi adatok, amelyben Kovács András Gyulafehérvár és Wolf Rudolf Torda város jegyzőkönyveit közölték. 2005-ben Pál-Antal Sándor is elindított egy székelyföldi vonatkozású forrássorozatot a marosvásárhelyi Mentor Kiadónál, Székely székek a 18. században címmel. Ennek az ötödik kötete is kiadás előtt áll. A fentieken kívül megemlítjük az erdélyi diákok külföldi egyetemjárására vonatkozó, Szabó Miklós és munkatársai (Tonk Sándor, valamint Szögi László) által összeállított köteteket, a Pál-Antal Sándor által közzétett 1848–1849-re vonatkozó két kötetet, valamint a Marosvásárhely jogszabályai címűt. Ide sorolható a Tüdős Kinga nevéhez kötődő Erdélyi testamentumok eddig megjelent négy kötete, valamint a jelentős számú református és katolikus egyháztörténeti forráskötet. Gondolok itt elsősorban a vizitációs jegyzőkönyvekre, de egyéb egyháztörténeti forrásokra is. A Magyarországi boszorkányság forrásai című sorozat számára Balogh Béla, Kiss András és Pál-Antal Sándor levéltárosok végeztek eredményes munkát, több kötetnyi anyagot közölve abban. Annak ellenére, hogy nem erdélyi, hanem debreceni kiadvány, a felsorolandó források közé tartozik a Takács Péter által 2001–2003 között, a Források Erdély történetéhez című sorozat keretében közölt, Székelyföldre vonatkozó 1820-as úrbéri összeírás parasztvallomásait tartalmazó ötkötetes munka is. Már említettem, hogy 1990 után elburjánzott a tudományos igényeket nélkülöző köztörténeti, őstörténeti, helytörténeti „monográfia” és egy sor „népszerűsítő” írás. Visszaszorításuk nehéz feladatnak bizonyult. Ennek egyik akadálya, hogy kiadványaink jelentős része nem részesült kompetens szerkesztésben, nem estek át kiadásuk előtt szaklektoráláson. Nem írtak róluk kritikai recenziókat, amelyek befolyásolhatták volna a szerzői igényességet. De, amint azt évekkel ezelőtt Benkő Samu és Péntek János akadémikusok és mások több alkalommal is nehezményezték, hiányzik a kritikák közlését felvállaló fórum, és egy egészséges, kritikus történetírás-szemlélet. Viszonylag ritka a vita, az elfogulatlan, nem személyeskedő, kizárólag a tárgyra szorítkozó véleményütköztetés. Az Erdélyi Múzeum, amely többek közt recenziókat is közöl, egymaga nem képes ezt a feladatot ellátni. A múzeumi évkönyvek és az Areopolis sem tekintik ezt a kérdést feladatuknak, rendszeres megjelenésük pedig lehetővé tenné a recenziók közlésének felvállalását, nem az egyszerű ismertetésekét, hanem a kritikai recenziókét. Mindehhez társul a kiadók túlzott anyagias gondolkozása. A szaklektorálás, a kompetens szerkesztő alkalmazása ugyanis a kiadók számára pluszköltséget jelent, amihez hiányzik az anyagi (pénzügyi) fedezet, ami miatt így rendszerint lemondnak róla. * Ma már elérkeztünk arra a szintre, amelyen kiértékelhetjük az eddigi eredményeket, és körvonalazhatjuk a követendő utat, kitölteni azokat az űröket, amelyeket minden kutató érzékel, amikor egy-egy kérdés feldolgozásához fog. Az is feladat, hogy nagyobb rendet teremtsünk a forráskiadások terén. Hiszen a kiadásra kerülő forrásszövegek átírását általánosan elfogadott elvek alapján kell végezni és szerkeszteni, hogy lehetőleg hibamentes kötetek kerüljenek a kutatók asztalára. Ezért szükséges a különböző korszakokkal és kérdéskörökkel foglalkozó forrásközlők munkájának összehangolása. Az egyéni műhelyek tevékenységének a támogatása is megoldatlan kérdés. Össze kell állítani, illetve befejezni és nyilvánossá tenni az eddig megjelent források katalógusát, és pontosítani a forrás-előkészítésekhez kapcsolódó kérdések körét. Áttekintve a fennebb elhangzottakat, ismertetőnket így összegezhetjük: Mint sajátosság, történetírásunk magán viseli az erdélyi magyarság sorsát befolyásoló tényezők hatását. Ahogyan az erdélyi magyarság a magyar nemzet részét képezi, ugyanúgy az erdélyi magyar történetírás is a magyar történetírás szerves része. Művelése az erdélyi történetírók számára, Trianon előtt, zökkenőmentes volt. A több mint kilencvenéves kisebbségi múlt körülményei között megváltoztak az erdélyi magyar történetírás prioritásai. Mivel történetírásunk a nacionál-kommunista időszakban az elsorvasztó politika tárgyává vált, az a tudományág nagymérvű lemaradásához vezetett. Az 1989-es változások fordulatot jelentettek az erdélyi magyarság történetére vonatkozó kutatások terén is. A megújulás felszínre hozta történetírásunk megoldásra váró feladatait, egy egészséges történelemszemlélet megteremtését, a rendkívül meggyérült szakember-utánpótlás kérdését, az intézményes keretek kiépítését, a kutatások megszervezését, a hirtelen fellángolt múltismeretigény körülményei között elburjánzott amatőrizmus megfékezésének kérdését és egyebeket. A tudatosan művelt erdélyi magyar történetírás az utóbbi években, viszonylag rövid idő alatt jelentős lépéseket tett a felzárkózás érdekében. Az eredmények azt jelzik, hogy a feladatok megoldása jó ütemben, jó irányba halad. Talán nem túlzás, ha papírra vetem: most már eljutottunk arra a szintre, amikor történetírásunk bekapcsolódhat a szélesebb perspektívát nyitó egyetemes történetírás művelésébe, és az összmagyar történettudomány szerves részeként beépülhet az egyetemes tudományosságba. Elhangzott 2010. november 19-én Kolozsváron az Erdélyi Múzeum Egyesület A Magyar Tudomány Napja Erdélyben című konferenciáján. - 2011. október 31.Tehetséges diákokra alapozhat a Magyar Történeti IntézetAz új tanügyi törvény előírásainak megfelelően, nemrég hivatalosan is megalakult a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Történelem karának magyar tagozatát önálló szervezeti keretbe foglaló Magyar Történeti Intézet. Bár működésének gyakorlati szempontjai még kidolgozásra várnak, az intézmény kétségtelenül jóval nagyobb autonómiát biztosít a kar magyar tannyelvű alap-, és mesteri képzési szakirányainak. – Bizonyos kérdések továbbra is a kari tanácsban dőlnek el, de az immár valamennyiünket összefogó intézet keretei között jóval hatékonyabban bonyolíthatók le szervezési problémák, tárgyalhatók meg az oktatási kérdések – magyarázta lapunknak Pál Judit egyetemi docens, az intézet nemrég megválasztott vezetője. Mindemellett, három – a régészet, művészettörténet, történelem szakirányok hallgatóit tömörítő – szakkollégiumban tevékenykednek mindazok a hallgatók, akik hajlamot éreznek a szaktudományos kutatásra, publikálni szeretnének – tette hozzá. A történelem kar magyar tagozata azonban nemcsak nagyobb fokú szervezeti autonómiájára, hanem tehetséges diákjaira is alapozhat a közeljövőben. Az alábbi tanulmány szerzője, Fodor János a jelenkortörténet – nemzetközi kapcsolatok mesteri szakirány I. éves hallgatója az idén Egerben szervezett, XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK) a Két világháború közötti magyar történelem részleg díjazottja volt. A városépítő. Marosvásárhely a XX. század elején, és a sokarcú Bernády-kép Tanulmányunk Dr. Bernády György két polgármesteri mandátumáról, és az ő idejében fejlődő Marosvásárhelyről szól. Jelen tanulmány kiegészítés és egyben összefoglaló az eddig feltárt és megírt forrásokból, amelyek Bernády életéről szólnak. Említésre méltó az a tény, hogy bár Bernády Marosvásárhely sokat emlegetett polgármestere, életéről teljes monográfia mindmáig nem készült. Ezért a hiányzó adatokat levéltári forrásokkal egészítjük ki. Bernády György 1864. április 10-én született a Szolnok-Doboka vármegyei Bethlenben. A marosvásárhelyi Református kollégiumban érettségizett, egyetemi tanulmányait Pesten végezte. Doktori címmel rendelkező gyógyszerész lett, majd állam és jogtudomány-diplomát is szerzett. A család 1878-ban költözött Marosvásárhelyre, édesapja, Bernády Dániel, ekkor vásárolta meg a Rózsák-téri családi patikát. A frissen diplomázott Bernády csak rövid ideig vezette az öröklött gyógyszertárt. Számára a politika jelentette az igazi életpályát, így hamarosan országgyűlési képviselőlett a Szabadelvű Párt színeiben. 1890-ben már törvényhatósági tag, 1900-ban rendőrfőkapitány. 1902 március 8-án polgármesterré választották. A Bernády György első polgármestersége előtti városkép nem sokban különbözött a 17. századi, Borsos Tamás idején kialakított arculattól. Ipara jóformán nem létezett, a város és környezőfalvainak fontos jövedelemforrásai az alkalmi vásárok voltak. Marosvásárhely XX. század eleji városképébe olyan neves építmények illeszkedtek, mint a vár épülete, Bodor Péter zenélőkútja, a Teleki Téka. Még a XIX. század második felében elkezdődött építkezések eredményeként készült el ugyanis az Igazságügyi Palota, a nagyposta, az Osztrák–Magyar Bank (1900), a Székelyföldi Iparművészeti múzeum (1891–93), a nagykaszárnya (1896), a Csapatkórház és a Honvédcsapat Kórház (1896), a városi gőzfürdő(1898), a Szent Ferenc-rendi nővérek zárdája (1893), a református leányiskola (1890–92), a zsinagóga (1899–1900) stb. Az építkezések és a robbanásszerű városfejlődés tehát nem kizárólag Bernády György személyének hatására történtek. Mindemellett, első polgármesteri mandátumára jellemzővolt a városkép teljes átalakulása. Aszfaltoztak, középületeket emeltek, erőműveket építettek ebben az időszakban. Bernády első polgármesterségének nagy újdonsága a közművesítés bevezetése volt. Az új téglagyár, a víz-, és csatornaművek, a villanytelep, a turbina, a marosi gát is ekkor készültek, illetve megkezdődött a csatornázás folyamata. Örökös vitatéma volt azonban az ivóvíz megoldásának a kérdése az első mandátum idején. A tehetősebbek szűrőberendezéseket vásároltak, de a probléma csupán a következő évtizedekben oldódott meg. A gáz bevezetése tekintetében Bernády kudarcokkal is szembesült: minden erőfeszítése (a rengeteg tanulmány, befektetés és végül az amerikai út) ellenére nem váltak be számításai, ezt azonban csupán bizonyos kultúrkörökben minősítették. A nagymérvű építkezések legalapvetőbb példája a Városháza (ma Megyeházként működik), illetve a Közművelődési Ház (vagy Kultúrpalota) volt. Az országos viszonylatban is kiemelkedően értékes, szecessziós stílusban készült épületegyüttest a színháznak kellett volna kiegészítenie, amely a harmadik oldalról is körülzárta volna a teret. De ez, – rengeteg egyéb tervvel egyetemben – az elsővilágháború kitörése miatt nem valósulhatott meg. A ma is látható színház épülete csak 1973-ban készült el (a városnak azonban addig is létezett aktív színművészeti, kulturális élete: a rendezvényeknek korábban az Apolló nagyterme és az újonnan épült Kultúrpalota előadóterme adott otthont). Bernády György 1913-ig volt az úgynevezett boldog békeidőkben Marosvásárhely polgármestere. Ezután főispánként tevékenykedett, illetve előléptették Magyar Királyi Udvari Tanácsossá. Főispáni tisztsége 1917-ig tartott. Az impériumváltás és a békeszerződés híre Pesten érte. Visszatért Marosvásárhelyre, ahol ismét politikai tevékenységbe fogott, 1920-ban kiadta két kevésbé ismert röpiratát, a Nyíltlevelet és az Emlékiratot. Ezek a munkák a Kós Károlyék által megfogalmazott Kiáltó Szó-hoz hasonlóan, a transzszilvanizmus szellemében íródtak, a helyben maradás fontosságát emelték ki, illetve lehetőségeket vázoltak fel a további tevékenységek folytatásához. 1922-től Bernádyt parlamenti képviselővé választották. Második polgármestersége már szorosan összefüggött az Országos Magyar Párt (OMP) keretében kifejtett tevékenységével, amelynek alelnöki tisztét is betöltötte. Kiemelt szerepet játszott a Néppárttal való titkos egyezmény megkötésében, amely később a „csucsai paktumként” szerepel a köztudatban. Bernády második polgármesteri mandátuma 1926 és 1929 között zajlott. Bár már polgármester volt, nem hagyott fel az országos szintű politizálással, 1926-ban politikai aktivitását a liberálisokkal való egyeztetés határozta meg. A Magyar Kisebbség nemzetpolitikai szemle VI. évfolyamának 22. számában Tancred Constantinescu miniszter így nyilatkozott Bernádyról: „… akár lesz paktum, akár nem, akár maradnak a liberálisok, akár átmennek az ellenzékbe, Bernády mindig a liberálisokkal fog tartani; éppen azért akarom, hogy ő Marosvásárhely polgármestere legyen, én ezt neki felajánlottam és őt meg is teszem.” Második mandátuma mindössze három évig tartott. A nevezetes malomper kapcsán (amely a város leghosszadalmasabb, 1912–1937 között tartó pere volt) Bernády kereszttűzbe került, a rá gyakorolt nyomás miatt le kellett mondania. 1927-ben kilépett az OMP-ből, elsősorban belsőellentétekre hivatkozva. Megfogalmazta polgármesteri tisztségéből való felmondását is, azonban ezt a belügyminiszter ekkor még nem hagyta jóvá. Bernády számára nyilvánvaló volt, hogy a korabeli román közigazgatás ellehetetlenítette számára a város irányítását, tisztségéből végül 1929-ben távozott. Ám továbbra is a városi tanács tagja maradt, vitákban továbbra is részt vállalt. Felmondásához egyébként hozzájárult saját és kislánya egészségügyi állapota is, ami miatt rendszeresen külföldre kellett utaznia. Bernády György a két világháború közti Marosvásárhely egyetlen magyar polgármestere volt. Az 1930-as évek közepére teljesen felhagyott a politizálással, és kizárólag magánéletére, illetve főgondnoki tisztségére összpontosított, amit élete végéig megtartott. 1938. október 22-én, Szentgyörgy utcai lakásán hunyt el. A neves polgármester tisztelete ma sem halványult Marosvásárhelyen. A rendszerváltás után a Bernády György nevét viselő közalapítvány alakult, amely 1994-ben egészalakos szobrot emelt a róla elnevezett téren. Az alapítvány számos kiadvánnyal és rendezvénnyel ápolja, illetve több szobor, dombormű és emléktábla őrzi emlékét. Tudni kell azt is, hogy Bernády még polgármestersége idején tudatos mítoszépítésbe kezdett, ami nagyon jól tükröződik a korabeli sajtóban is. Legtöbb emléktábla még életében felkerült az épületek homlokzataira. Ezen kívül számos adoma, városi legenda számol be róla szóló történetekről. Következtetésként elmondható, hogy Bernády Györgynek sikerült Marosvásárhelyt az olyan rohamosan fejlődő városok sorába emelnie, mint például Kolozsvár volt. A polgármestersége idején kialakított városkép mindmáig meghatározza Marosvásárhely arculatát. Országos szintű politizálása a két világháború közötti időszakban élő erdélyi magyarság egyik fontos képviselőjévé emelte. Azonban a kutatások korántsem zárultak le: további források feldolgozása szükséges tevékenysége megítéléséhez, végleges következtetések levonásához. FODOR JÁNOS Szabadság (Kolozsvár) 2012. május 5.Ellopták Borsos Tamás szobrát MarosvásárhelyenEllopták a marosvásárhelyi vár Petőfi tér felőli bejáratánál felállított Borsos Tamás-szobrot, Kiss Levente alkotását. A városvezetés ismeretlen tettesek ellen tett feljelentést. Marosvásárhely Polgármesteri Hivatalának igazgatója, Aurel Trif elmondta, valószínű, hogy a szobrot ellopták, de „a feljelentés megtörtént és a nyomozás már el is kezdődött". Sajnos nem ez az első eset a szobor eltulajdonítására: két évvel ezelőtt már egyszer ellopták a bronzból készült műalkotást, akkor a rendőrségnek sikerült megtalálni a tetteseket. Borsos Tamás 1566. június 14-én született. Jegyző, 1599-től főbíró, majd 1605-től fejedelmi táblabíró volt Marosvásárhelyen. Ő kezdeményezte a marosvásárhelyi vár építését. (szerk.) Erdély.ma 2012. május 14.Borbély és a korrupció gyanújaA bukaresti képviselőház kedden visszaküldte a jogi szakbizottsághoz azt az ügyészségi kérést, amely Borbély László, az RMDSZ parlamenti képviselője mentelmi jogának megvonására irányul. Ennek nyomán valószínűsíthető, hogy a volt környezetvédelmi miniszter esetében alaposan elhúzódik az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) által kezdeményezett bűnvádi eljárás beindítása. A parlamenti képviselők azzal indokolták az iratcsomó visszaküldését a szakbizottsághoz, hogy annak nem mindegyik tagja tudta eddig áttanulmányozni az 1800 oldalas dossziét. Mint ismeretes, a környezetvédelmi minisztérium éléről április 5-én lemondott Borbély Lászlót befolyással való üzérkedéssel és vagyonnyilatkozata meghamisításával gyanúsítja a vádhatóság. De pontosan miről is szól az RMDSZ politikai alelnöke ellen felmerült gyanú? Az Ancheteonline.ro oknyomozó portál nemrég részleteket közölt abból az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) által a parlamentnek küldött kérésből, amelyben a nyomozó hatóság a Borbély elleni büntetőjogi vizsgálat beindításának engedélyezését kérte április elején. A folyamodvány összefoglalóját nemrég közzétette az önmagát erdélyi magyar közéleti enciklopédiaként meghatározó Tulipédia is, az alábbiakban ebből közlünk részleteket. A nászasszony vallomása A Napoca Lex közjegyzői irodában, Gheorghe Ciugudean közjegyző által a 3929-es iktatószámmal hitelesített adásvételi szerződés szerint 2010. október 15-én a marosvásárhelyi illetőségű Vincze Maria (férje Vincze Gheorghe) 80 ezer euróért egy bukaresti ingatlant (Calea Victoriei 136–140. sz.) vásárolt a Kovács Pál és Mária Luiza házaspártól; az eladók a szerződés aláírása és hitelesítése előtt megkapták a teljes vételárat. Noha Vincze Mária (Borbély László fogadott fia feleségének anyja) a lakás de jure tulajdonosaként szerepel, a lakás de facto tulajdonosa a Borbély László és Melinda házaspár, ők kezdeményezték az ingatlan megvásárlását, fizették a 80 ezer eurót, foglalkoztak az adásvételi szerződés megkötésével, és kérték a lakás felújítását az avasfelsőfalui Lescaci Com Kft. által, ahogy az a továbbiakból kiderül. Vincze Mária 2011. július 14-i kihallgatásán a következőket nyilatkozta: „2009 szeptemberében Borbély Melinda mondta nekem, hogy Kovács Pál úr Romániába érkezett, és néhány nap múlva Kolozsvárra megyünk, hogy aláírjuk az adásvételi szerződést. A kitűzött napon Kolozsvárra utaztunk Borbély asszony meggyszínű VW Golf gépkocsijával, más személy nem volt velünk. Kolozsváron Kovács Pál lakásához mentünk, onnan pedig Kovács Pál úr és felesége kíséretében egy közjegyzői irodába. A közjegyző jelenlétében Borbély Melinda asszony átadta Kovács Pál úrnak a 80 ezer eurót, a lakás vételárát, majd aláírtuk az adásvételi szerződést. Az összeget euróban és lejben fizette ki Borbély Melinda, a pénzt otthonról hozta. Én magam soha nem jártam a Kovács Páltól vásárolt lakásban, sem az adásvételi szerződés aláírása előtt, sem utána, tehát nem tudom pontosan, hol van a lakás, és a pontos címét sem ismerem.” A Borbély László miniszter által kitöltött vagyonnyilatkozatok egyikében sem szerepel egy Vincze Mária tanúnak nyújtott 80 ezer eurós „kölcsön”, a Bukarest 1. kerület, Calea Victoriei 136–140 sz. alatti lakás megvásárlása céljából. Következésképpen a vizsgálatnak ebben a szakaszában a rendelkezésre álló bizonyítékok szerint az említett lakás tulajdonosa a Borbély László és Melinda házaspár, de ahogy az a miniszter vagyonnyilatkozataiból kiderül, a lakás birtokba kerülése nincs feltüntetve. Borbély László miniszter azt sem tüntette fel vagyonnyilatkozataiban, hogy feleségével, Borbély Melindával közösen a birtokába került egy telek és egy ház Marosvásárhelyen. A vizsgálati anyagban Előszerződés néven szereplő dokumentum szerint a gyanúsított Molnar Anton-Petru, az ákosfalvi Aramis kft. ügyvezetője 2009. március 11-én eladja Borbély László és Borbély Melinda Aurelia vásárlóknak 30 ezer euróért a következő ingatlan teljes tulajdonjogát: „szoba 51,03 négyzetméter, szoba 31,31 m2, tárolókamra 3,59 m2, WC 0,99 m2, hall 8,32 m2, szoba 11,95 m2, szoba 13,38 m2, padlásfeljáró 5,00 nem, összesen 172,25 m2 beépített felület, az épülethez tartozó telekkel együtt”. Megjegyzendő, hogy Molnar-Anton Petru gyanúsított 2008. november 27-én 679 490 lejért (1042 lej/m2 áron) vásárolta a SC Titan Rt. Pantelimon kereskedelmi társaságtól a 652 m2-es telket, amelyen a fent említett épület is áll, 2009. március 11-én, mintegy négy hónap múlva pedig a telek egy 272 m2-es részét eladta a Borbély László és Melinda házaspárnak 30 ezer euróért, azaz 128 451 lejért (472 lej/m2-es áron) – a két ár között 570 lej/m2 a különbség. Az ügyirathoz csatolt, a büntetőjogi vizsgálat során begyűjtött dokumentumokból nem derül ki, hogy a 30 ezer euró bevételéről az ákosfalvi SC Aramis Kft. kiállított volna bármilyen készpénzfizetési nyugtát vagy bankátutalási bizonylatot, a tranzakcióról számla csak 2 év és 7 hónap után, 2011. október 11-én készült, 4 hónappal azt követően, hogy a 35/P/2011 számú büntetőjogi ügyben elkezdődött a vizsgálat, arra pedig nincs bizonyíték, hogy a 30 ezer euró kifizetésre került. Mi több, a Borbély László és Molnar Anton gyanúsított között 2011. április 15-én 20.02:18 órakor lezajlott telefonbeszélgetés félreérthetetlenül azt bizonyítja, hogy az Előszerződés néven az ügyirathoz csatolt dokumentum megkötése nem 2009. március 11-én történt, ahogy az a szövegében szerepel, hanem 2011. április 15. után. Így tehát alapos gyanúokok vannak arra, hogy nevezett Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter a 2011-es és 2012-es vagyonbevallásának kitöltésekor szándékosan nyilatkozott a valóságnak nem megfelelő módon, és nem említette meg, hogy egy 80 ezer eurós kölcsönt adott volna nevezett Vincze Máriának 2010-ben, vagy hogy egy lakást vásárolt volna Bukarestben, a Calea Victoriei 136–140. sz. alatt. De azt sem, hogy 2009-ben egy 172,25 m2 épített területű ingatlant és egy 272 m2-es telket vásárolt volna 30 ezer euróért, hogy ezzel jogi következményekkel járó tettet kövessen el jövedelemforrások elrejtése formájában. Az avasfelsőfalui kapcsolat Amint az eddig begyűjtött bizonyítékokból kiderül, a 2010–2011 időszakban Ioan Ciocan gyanúsított – az avasfelsőfalui SC Lescaci Com kft. ügyvezetője – baráti kapcsolatba került Szepessy Szabolcs gyanúsítottal, Borbély László miniszter személyes tanácsadójával. E kapcsolat alapján, ahogy az kiderül a kettejük telefonbeszélgetéseikről készült jegyzőkönyvekből, Szepessy Szabolcs gyanúsított (akit „A gyerek”-nek neveztek a Borbély László miniszterrel való közeli viszonya miatt) vagy nem nyilvános információkat adott át Ciocannak a Román Vízügyi Hatóság (ANAR) regionális egységei által kiírt tenderekkel kapcsolatban, azzal a céllal, hogy támogassa az avasfelsőfalui SC Lescaci Com kft. érdekeit, vagy pedig közvetlenül Borbély Lászlónál keresett támogatást a cégnek. Ez utóbbi, tisztsége révén, közvetítőkön keresztül – Szepessy Szabolcs gyanúsított, Dávid Csaba tanú (az ANAR vezérigazgatója), Vasile Ofimiaş (beruházási igazgató az ANAR-nál) – befolyást gyakorolt az ANAR regionális igazgatóságainak igazgatóira, annak érdekében, hogy azok hivatali hatáskörükben intézkedjenek az avasfelsőfalui SC Lescaci Com kft. érdekében, illetve az ákosfalvi CS Azimut Com kft. érdekében – ez utóbbi cég a miniszter akaratából tagja volt különféle, a tendereken részt vevő cégtársulásoknak. Így történt 2011 elején is, amikor az ANAR Szamos–Tisza regionális igazgatósága versenytárgyalást írt ki a Kis-Szamos kolozsvári szakasza mederrendezési műszaki tervének elkészítésére (plusz műszaki támogatás és projektellenőrzés), illetve építési-szerelési munkálatok elvégzésére 102 815 478,74 RON értékben, áfa nélkül. A Ioan Ciocan gyanúsítottnál végzett házkutatás során lefoglalásra került számos nem nyilvános dokumentum, például „az ANAR 2011-es, a Környezetvédelmi Alapból finanszírozásra előirányzott beruházási célkitűzései”. Értékelésünk szerint a felsorakoztatott bizonyítékokból megalapozottan lehet következtetni arra a reális befolyásra, amelyre nevezett Borbély László közvetlenül és Szepessy Szabolcs gyanúsítotton keresztül közvetve ígéretet tett Ioan Ciocan és Molnar Anton gyanúsítottaknak, illetve Eugen-Laurean Popa tanúnak, és amely befolyást az ANAR bizonyos tisztviselőire gyakorolt, hogy azok hivatali hatáskörükben intézkedjenek a megadott versenytárgyalásokkal kapcsolatban. Szintén a felsorakoztatott bizonyítékok alapján arra lehet következtetni, hogy nevezett Borbély László más körülmények között is gyakorolta befolyását az ákosfalvi SC Azimut Com kft. és az avasfelsőfalui SC Lescaci Com kft. javára 2010 során. 2010. szeptember 25-én Borbély László kifejezetten kéri az ANAR országos igazgatóját, Dávid Csaba tanút, hogy bírjon rá egy tervezőcéget arra, hogy módosítsa a projektjét az ákosfalvi SC Azimut Com kft. igényeinek megfelelően, annak a szerződésnek a keretében, amelynek célja a Kovászna megyei Nagybölön-patak mederszabályozása és -helyreállítása volt. Meg kell jegyezni, hogy 2010. szeptember 25-én az ákosfalvi SC Azimut Com kft. semmilyen minőségben nem szerepelt ebben a szerződésben, csak ezt követően, miután (törvényellenesen) alvállalkozói szerződést írt alá a munkálatokkal névlegesen megbízott céggel, az avasfelsőfalui SC Lescaci Com kft.-vel. A beszélgetés során meglepően hat az önkényes hangnem, amelylyel nevezett Borbély László utasította az ANAR igazgatóját, hogy bírja rá a SC Aquaproiect rt. bukaresti tervezőcéget arra, hogy fogadja el a Kovászna megyei Nagybölön-patak gáterősítésére vonatkozó műszaki terv módosítását Molnar Anton kívánságának megfelelően, miután a szerződésben semmilyen minőségben nem szereplő Molnár nem értett egyet a tervvel: „Borbély László: (...) – Itt van Molnar Anti. Molnar Anti, aki komoly építkezési vállalkozó. Dávid Csaba: – Igen. Borbély László: – Másoktól eltérően. És azt mondja, hogy itt két munkálat van: az egyik az Aqua, vagy nem tudom, mit rende... a szebeni tervezőé, olyasmit csinált, nem tudom, hány tonna... vagy köbméter betonból, amit most már nem lehet megcsinálni. Ők mást javasoltak, aki nem akarja módosítani a tervet, amely az idén megvalósulhat. Mivel az Aqua-projektnél ott van egy hülye ... (közönséges kifejezés), aki nem akarja! Nekem nincs szükségem ilyesmire!” Az, hogy Borbély László miniszter utasította bizonyos cégek befogadását a Környezetvédelmi és Erdészeti Minisztérium által irányított ANAR által kiírt tenderekre, gyakran előfordult, amikor a tenderek kiíróinak nem tetszettek bizonyos cégek. Relevánsak e tekintetben az ANAR alkalmazottai által egymás között folytatott beszélgetések, amelyekből kiderül, mennyire önkényes módon váltak egyes cégek a tenderek résztvevőivé – a beszélgetések tartalma a jegyzőkönyvekben szerepel. A politikus bízik az igazságszolgáltatásban A következtetéseket levonva az ügyészség arra a következtetésre jutott, hogy az ügyirathoz csatolt dokumentumok alapján elmondható: nem csak gyanúokok, hanem bizonyítékok vannak arra nézve, hogy nevezett Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter 2011 során személyes tanácsosa, Szepessy Szabolcs gyanúsított közvetítésével kérte és elfogadta Ioan Ciocan gyanúsítottól egy bukaresti (Calea Victoriei 136–140. sz.) ingatlan felújítását, amely ténylegesen az ő tulajdonában, de papíron a Vincze Mária tanú birtokában volt. A felújítási munkálatok értéke 80 952 lej volt (azt érték megbecsülése csak a jelenleg már azonosított dokumentumok és hivatalos iratok alapján történt). Cserébe a miniszter befolyását gyakorolta a minisztérium ellenőrzése alatt álló ANAR bizonyos tisztviselőivel szemben, hogy azokat rábírja: részesítsék előnyben az avasfelsőfalui SC Lescaci Com kft.-t az ANAR által regionális egységei révén kiírt versenytárgyalásokon. Szintén 2011-ben nevezett Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter közvetlenül kérte és elfogadta Molnar Anton gyanúsítottól egy Marosvásárhelyen, a Borsos Tamás utcában álló, saját tulajdonában levő, telekkönyvezetlen ingatlan felújítását és kibővítését 112 199 lej értékben, cserébe a miniszter befolyását gyakorolta a minisztérium ellenőrzése alatt álló ANAR bizonyos tisztviselőivel szemben, hogy azokat rábírja: részesítsék előnyben a Maros megyei ákosfalvi, ténylegesen Molnar Anton gyanúsított által igazgatott SC Azimut Com kft.-t az ANAR által regionális igazgatóságai révén kiírt versenytárgyalásokon. Ugyanazok, a 35/P/2011 számú ügyirathoz csatolt bizonyítékok arra engednek következtetni, hogy nevezett Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter 2011–2012-ben szándékosan valótlanságokat állított vagyonnyilatkozataiban, kihagyva, hogy 80 ezer eurós kölcsönt adott volna Vincze Máriának 2010 folyamán, vagy hogy egy lakást vásárolt volna Bukarestben, a Calea Victoriei 136–140. sz. alatt, és azt is kihagyva, hogy 2009-ben egy 172,25 m2 épített területű ingatlant és egy 272 m2-es telket vásárolt volna 30 ezer euróért, hogy ezzel jogi következményekkel járó tettet kövessen el jövedelemforrások elrejtése formájában. Borbély László már a miniszteri posztról történt lemondásakor kijelentette, nem azért távozik, mintha oka lenne rá, hanem azért, hogy semmilyen gyanú ne árnyékolhassa be a kormány munkáját. Hozzátette: megalapozatlannak tart és határozottan visszautasít minden ellene felmerülő vádat, és reméli, hogy az igazságszolgáltatás is bebizonyítja ártatlanságát. „Amikor elolvastam az iratcsomót, kiderült, hogy több mint 75 embert hallgattak ki az egy év alatt, és nem találtak semmit. Megdöbbentő, hogy az iratcsomónak közel fele a lehallgatott telefonbeszélgetések leírásait tartalmazza. Lehallgatták nemcsak az én, hanem a környezetemben lévő emberek telefonjait is, intim családi beszélgetésekkel szembesültem, amint a feleségem beszélget a lányommal, a fiammal. Több mint 700 oldal tartalmazza a lehallgatásokat, és nincs közöttük egy sem, amit bizonyítékként, a bűnvádi eljárásban próbaként fel tudnának használni ellenem. Mindenki, egymástól teljesen függetlenül, ugyanazt nyilatkozta. Mit bizonyít ez? Egy éven keresztül próbáltak elegendő anyagot gyűjteni rólam, és nem sikerült. Pedig ha behívnak, megkérdeznek, számlákkal bizonyítva elmondtam volna mindent. Hát ott lakom a rendőrséggel szemben, az utcában mindenki tudta, hogy a lakóházam mögötti részt renoválom, és ezt bizonyítékokkal egyetemben elmondtam volna a nyomozóknak is, ha megkérdeznek” – hangoztatta Borbély László, hozzátéve: fenntartja ártatlanságát, és bízik benne, hogy az igazságszolgáltatás is bizonyítani fogja ezt a tényt. Krónika (Kolozsvár) 2012. július 6.Újraöntik Borsos Tamás ellopott szobrátBár csütörtökön múlt két hónapja, hogy egy éjszaka újra ellopták Borsos Tamás szobrát a marosvásárhelyi vár Kapubástyája közeléből, a rendőrség szóvivőjének tájékoztatása szerint a nyomozásnak nincsen kézzelfogható eredménye, amit a nyilvánosság tudomására hozhatnának. A 2000-es városnapokon felavatott szobornak, amely Kiss Levente szobrászművész alkotása, mostoha sors jutott. Dorin Florea első választási győzelme után randalírozó futballdrukkerek gyújtották fel a szobrot takaró leplet. A mészkő installáció közepébe elhelyezett mellszobrot, amely a marosvásárhelyi vár építését kezdeményező egykori főbírónak, fejedelmi követnek és Marosvásárhely krónikásának állít emléket, 2010-ben színesfémgyűjtők lopták el a választások előtt, akárcsak az idén. Két évvel ezelőtt a bűnügyi nyomozók megtalálták a szobrot, amit visszahelyeztek a mészkő keretbe. Az esetből tanulva, valószínűleg jobban kellett volna rögzíteni. Kérdésünkre Kiss Levente szobrászművész elmondta, hogy ez őt is foglalkoztatta, de már kész tények elé állították, amikor értesítették, hogy alkotása visszakerült a helyére. Nem szeretnék rosszhiszemű lenni, de elvártuk volna, hogy a bűnügyisek ezúttal is eredményesen nyomozzanak. Ha ugyanis valamelyik román személyiség szobrának kelt volna lába, akkor mai napig attól lenne hangos a sajtó, s már régen megtalálták volna a tettest is. Magyar vonatkozású szobrok eltüntetésére Marosvásárhelyen a XX. század egy egész sor precedenst teremtett. Egy éjszaka alatt döntötték le 1919-ben Kossuth Lajos, Bem József és II. Rákóczi Ferenc főtéri szobrát. Hogy Borsos Tamás – akinek városvezetői és krónikaírói munkássága mellett a várat köszönhetjük – mellszobra kit zavart, nos, az is lehet, hogy a színesfémgyűjtők vitték el ezúttal is, csak a korábbi esetből tanulva sokkal körültekintőbben. Mivel Csegzi Sándor alpolgármesterként azt nyilatkozta, hogy a város újraönteti Borsos Tamás szobrát, amit Vályi Gyula szobrának avatásakor Dorin Florea polgármester is megígért, Balog Józseftől érdeklődtünk. A marosvásárhelyi öntőmester közölte, hogy már kézhez kapta a polgármesteri hivataltól a megrendelést, s augusztusra valószínűleg elkészül a szobor. Ezúttal remélhetőleg úgy odaerősítik a talapzathoz, hogy ne tudják a következő választások előtt újra ellopni. e-nepujsag.ro Erdély.ma 2012. július 16.HírsalátaDEMOKRÁCIA NÉLKÜL NINCS HATÉKONY MEGOLDÁS. Megtorló helycsereváltás címmel közölt cikket a romániai belpolitikai helyzetről a Washington Post szombati száma. A konszenzus gyors kopásáról és a hatalmi egyensúly vészes megbomlásáról ír az újság, valamint a baloldali kormány vezetőjének ama szándékáról, hogy mindenféle ellenőrzést kiiktasson. E célt szolgálja az államelnök eltávolításának szándéka. A lap szerint a románoknak is előbb-utóbb rá kell jönniük, hogy nincs gyors és hatékony megoldás a gazdasági gondok orvoslására, főként, ha azok a demokrácia rövidzárlatát okozzák. VÉGE AZ AGGLEGÉNYÉLETNEK. Megnősült az RMDSZ szövetségi elnöke, Kelemen Hunor. Felesége, Czézár Éva székelykeresztúri, 25 éves, előbb az RMDSZ csúcsvezetésében, később az előző kormány főtitkárságán foglalkoztatták. Alapképzése szerint szociológus. A polgári esküvőt július elején Kelemen szülőfalujában, Csíkkarcfalván tartották, szombaton a kolozsvári Szent Mihály-templomban római katolikus szertartás szerint, a család és barátok, köztük az RMDSZ vezérkarának jelenlétében adták össze őket. (Adevărul) SZOBROK ÉS SZOBORTERVEK MAROSVÁSÁRHELYEN. Június 4-éről 5-ére virradó éjszaka ismeretlen tettesek elvitték Borsos Tamás szobrának bronzból készült részét. A városháza már megrendelte Balogh József öntőmestertől Kiss Levente szobrászművész alkotásának újraöntését. Csegzi Sándor e jó hír mellett azt is elmondta, hogy ősszel Sütő Andrásnak is szobrot állítanak Marosvásárhelyen. (Székelyhon) KEVESEBB SZAVAZÓKÖZPONT LESZ KÜLFÖLDÖN. A külhoni román szervezetek európai szövetsége alkotmánysértésért szándékszik beperelni a román kormányt, mivel az 80 százalékkal csökkentette az ország határain kívüli szavazókörzetek számát. A kormány arra hivatkozik: kénytelen volt a nem biztonságos választási központokat bezárni, hogy megelőzze a 2009-es elnökválasztásokon tapasztalt csalásokat. (Ziare.com) NEM ALKUDOZIK, MEGY. Egy tévéinterjúban Crin Antonescu megerősítette ama korábbi kijelentését, miszerint, ha Traian Băsescu győztesen kerül ki a július 29-re kiírt népszavazásból, úgy ő nem tárgyal senkivel, nem alkudozik, hanem elmegy. A politikai életből. (Jurnalul Naţional) Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2012. szeptember 19.Újraöntve: lesznek szobrok az ellopottak helyén MarosvásárhelyenHamarosan visszakerülhet a helyére Borsos Tamás újraöntött szobra Marosvásárhelyen, melyet hónapokkal ezelőtt loptak el ismeretlen tettesek – mondta megkeresésünkre Csegzi Sándor, Dorin Florea polgármester tanácsadója. A napokban egy másik, korábban ellopott, és újraöntetett szobor is visszatért a városba. Az utóbbi két évben két, nemesfémből készített műalkotást lovasítottak meg Marosvásárhelyen. Legutóbb a várépítő, Borsos Tamás mellszobrát tulajdonították el. Május 4-éről 5-ére virradó éjszaka máig ismeretlen tettesek leemelték a műalkotást a talapzatáról és eltűntek vele. A városvezetés feljelentést tett a rendőrségen, amely nyomozott a szobor után – sikertelenül –, ezért az illetékesek úgy döntöttek, újraöntetik a büsztöt. A Kiss Levente által megálmodott alkotást Balogh József öntötte újra. „Hamarosan megtekintem a már letisztított mellszobrot, és azután eldöntjük, mikor helyezzük vissza a talapzatra” – mondta megkeresésünkre Csegzi Sándor, a polgármester tanácsadója. Mint megtudtuk, a napokban a helyére került egy másik ellopott alkotás is. A Színház tér jobb oldalán található Kulcsár Béla alkotás tíz stilizált táncosa közül loptak el egyet 2010 februárjában. A szintén ismeretlen tettesek kihasználva, hogy a téren felújítási munkálatok zajlottak, egy éjszaka letörték a szobrot a tartószerkezetéről. A műalkotás nem került elő, ezért a városvezetés újat öntetett. „Csak a napokban tudtuk visszarakni a helyére, mivel a munkálatok során felújították, és egyben megemelték a talapzatát, így várnunk kellett. Most már régi pompájában tündököl a szoborkompozíció” – fogalmazott Csegzi Sándor. Fancsali Attila, Krónika (Kolozsvár). 2012. november 1.Újra áll Borsos Tamás mellszobraVisszakerült talapzatára a várépítő Borsos Tamás, az egykori főbíró szobra, amelyet 2000. június 23-án avattak fel. Kiss Levente szobrászművész alkotását többször megrongálták. Talapzatára különböző feliratok kerültek. A szobrot idén május 5-én lopták el ismeretlen tettesek. A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal felvállalta a szobor újraöntésének költségeit. A szobor szeptemberben elkészült, a költségek törlesztése is lehetővé vált a költségvetés kiegészítésével. Népújság (Marosvásárhely) 2012. november 4.Marosvásárhely: látogatás a nemzet nagyjainálA fiatal történészeket tömörítő Borsos Tamás Egyesület a Halottak napja alkalmával, a nagy elődök tiszteletére körsétát szervezett a marosvásárhelyi református temetőben. A résztvevők jelentős közéleti személyiségekre, tudósokra, városi elöljárókra, színészekre, írókra, képzőművészekre és nem utolsó sorban Borsos Tamásra emlékeztek. A csoport vezetésére Spielmann Mihály történészt kérték fel, aki a séta elején röviden vázolta a református sírkert történetét. Nagy Szabó Ferenc kertjét 1642 körül vásárolta fel a város, és ez lett a vásárhelyi reformátusok sírkertje. A katolikusok számára 1727-ben a Kálvária hegyen adományozott a város temetőhelyet. A református temető nem csupán felekezeti sírkert volt, hanem köztemető is, illetve a város kiválóságainak itt adományoztak díszsírhelyet. Erdély legrégebbi ravatalozója, az 1698-ban, fából épült és zsindellyel fedett cinterem, a Teleki család ajándéka, amelynek a mestergerendája az 1943-as nagy tél következtében megroppant. A marosvásárhelyi származású, Kelemen Lajos kolozsvári műtörténész gondoskodásának köszönhetően az egyház helyreállította és ezzel igen értékes műemléképületet mentett meg. A séta során előbb a ravatalozó körül elhelyezett a 17-ik századból fennmaradt sírköveket látogatta meg a társaság. A Református Kollégium egykori tanárai, a Marosvásárhelyen élt református püspökök, lelkipásztorok, orvosok, az orvosi egyetem egykori orvosprofesszorai, városi elöljárók, a királyi tábla bírái, tudósok, írók, költők, képzőművészek, színészek, művészek sírjainál álltak meg a résztvevők, akik felidézték az elődök szakmai megvalósításait, emberi vonásait, a város közéletében betöltött szerepüket. A református temetőben nyugszik Bolyai Farkas és Bolyai János, apa és fia, a két nagy matematikus, Bernády György polgármester, Altalffy Endre orientalista, Sütő András író, Hunyadi András rendező és fia Hunyadi László színművész, Oláh Tibor színikritikus, Székely János író-drámaíró, Szőcs Kálmán költő, Molter Károly író, Marosi Péter irodalomkritikus, szerkesztő, Oltyán László újságíró, Péterffy Gyula színművész, Szabó Lajos, a színművészeti főiskola egykori rektora, Szépréti Lilla újságíró, Nyilka Róbert festőművész. Itt nyugszik az a Simó Géza, akiről Vásárhelyen bútorgyárat neveztek el, Kulcsár Béla szobrászművész, aki a Színház-téri szobrokat készítette, Bustya Lajos a század első évtizedének építkezési vállalkozója, Aranka György, az Erdélyi Magyar Nyelvművelő Társaság alapítója, Metz Albert, a zeneiskola alapítója, Zoltán Aladár zeneszerző. A temető távolabbi sarkában fekszik Borsos Tamás egykori városbíró, várépítő, Bethlen Gábor egykori diplomatája, aki jelentős emlékiratot hagyott az utókorra. Borsos Tamás nevét viseli a marosvásárhelyi fiatal történészek egyesülete, nevükben László Loránd, az egyesület soros elnöke helyezett koszorút a 17-ik századi síremlékre. Lexikon készül Marosvásárhely egykori elöljáróiról A temetőséta során a vásárhelyi személyiségek életútja, emberi alakja, a hozzájuk fűződő anekdoták mellett felmerült az az igény, hogy egyre inkább szükség lenne a vásárhelyi személyiségek lexikonára, amelyet jelenleg Fülöp Mária marosvásárhelyi nyugalmazott könyvtáros készít. A túravezető hangsúlyozta: hatalmas szellemi örökségről van szó, kiváló személyiségek éltek Vásárhelyen, akiket nem szabad elfeledni. „Menteni kell a régi köveket, amelyek talán utolsó jelei annak, hogy egykor közöttünk éltek, a közösségért fáradoztak” – fogalmazott Spielmann Mihály. Maszol.ro 2013. március 27.Áldozatok vagy hősök?Szer Pálosy Piroska A RITTE és a Borsos Tamás Egyesület filmestje A megyei múzeum épületének a vár udvarán lévő első emeleti előadótermében múlt héten a RITTE Egyesület és a Borsos Tamás Egyesület közös szervezésében dokumentumfilm- vetítésre került sor. Az 1990. évi marosvásárhelyi fekete március eseményeinek felelevenítésére az RTV munkatársai – Cornel Mihalache és a marosvásárhelyi születésű Berecki Edit filmrendezők – közös alkotását, a Va doare capul?/Fáj a feje? című kétnyelvű filmet vetítették. A 2010-ben készült alkotást az RTV a márciusi események 20. évfordulója alkalmával műsorára tűzte, egyesek számára azonban a RITTE Egyesület kezdeményezte városi magyar filmklub-sorozat keretében vetített film premiernek számított. A film címe jelzésértékű. A bukaresti kórházi ágyon próbálja szóra bírni az akkori tévéstáb – a kötözés nélküli koponya sebvarratát hangsúlyozandó – az utólag hőssé avanzsált Görgény-völgyi sebesültet. A nyilvánvaló fejsérüléseket szenvedett "akcióhősnek" fáj a feje? helyzetkomikumhoz illő kérdést teszi fel az akkori tévériporter. A dokumentumfilm során ez a bejátszás visszatérő motívum, az akkori riporter hatásvadász látványával – legjobb igyekezete dacára – 23 év távlatából az ellenkezőjét váltja ki, a rosszul időzített kérdés mindannyiszor mosolyra késztet. A kétnyelvű dokumentumfilm készítőinek nem volt könnyű dolguk. Főleg a magyarok viszonyultak elutasítóan – mondta Berecki Edit filmrendező, az est meghívottja. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a megszólaló magyar interjúalanyok észérvekkel segítették a produkciót, próbálták megválaszolni a megválaszolhatatlant is. A Görgény- völgyi román nyilatkozók – akiket annak idején az ortodox pap, illetve a polgármesteri hivatalok elöljárói mozgósítottak a vásárhelyi "magyar veszélyt" elhárítani – nyíltan, kendőzetlen őszinteséggel beszélnek az akkori történésekről. Feltett kérdéseik révén a filmrendezők újabb megvilágításban tálalják a ’90-es évek valóságát. A román interjúalanyok ezúttal bátran mondják ki felbujtóik nevét. Egyikük őszintén bevallja, hogy ő életében sem külföldön, sem az ország más helységeiben nem járt, egyszer eljutott ugyan Kolozsvárig, a Stoica-féle Caritas révén pénzét megsokszorozni, de ott sem járt szerencsével, a teljes vagyonkája odaveszett. A megszólalók nagy része a beszélgetések során arra a következtetésre jutott, hogy meggondolatlanság volt engedni a hatalmi manipulációnak. Még egyszer ezt velük nem lehetne megtenni, hisz számukra is nyilvánvalóvá vált, hogy az addig békésen egymás mellett élő két nemzet hatalmi harcok áldozata volt, akiket önös érdekektől vezérelve ugrasztottak egymásnak. Felbujtóik ma is ugyanazokban a beosztásokban vannak, mint annak idején; eljárás, kivizsgálás nem indult ellenük, ma is Görgény-völgyi elöljárók, mert "kire másra szavazzunk?" – kérdezi mintegy önmagától egyik interjúalany. Lehangoló ellenben – hangzik el magyar részről –, hogy a megtorlás során csak magyar és cigány nemzetiségűeket ítéltek el. Az egymás mellett élő két nemzet szégyenteljes összecsapásáért felelős román nemzetiségű korifeusok ellentmondásos nyilatkozatai, egyes tábornokok műveltségi szintje a filmben is önmagáért beszél. A szakmai beszélgetés során szó volt a dokumentumfilm előzményeiről, céljairól, a történészek szerepéről a hasonló munkák kivitelezésében, ugyanakkor felvetődött a kérdés, miszerint a fekete márciusi eseményekben résztvevők áldozatok-e vagy hősök? Élmény volt feleleveníteni az eseményeket azoknak, akik megélték, a fiatalabb generáció pedig a marosvásárhelyi vonatkozású történelem egy szeletének objektív feldolgozásában részesült. Azok számára is hasznos lehetne e kétnyelvű dokumentumfilm, akik ez idáig a vásárhelyi fekete márciusi eseményekről elfogultan ítélkeztek vagy majd’ semmit sem tudnak. A filmvetítést szakmai beszélgetés zárta, melynek házigazdája Berekméri Árpád- Róbert történész-levéltáros volt. Novák Zoltán és László Márton történészek A szabadság terhe. Marosvásárhely, 1990. március 16–21. című könyvük megjelenésének előzményeiről, az adatgyűjtés körülményeiről beszéltek, valamint jövőbeli terveiket osztották meg a jelenlévőkkel. Népújság (Marosvásárhely), 2013. április 16.Búcsú Győrffy IlonátólAkik közelebbről ismerték, tudták, hogy az utóbbi időben gyógyíthatatlan betegségben szenved, halálhíre mégis sokakat megdöbbentett. Egy olyan személy távozott az élők sorából, aki élete folyamán sohasem felejtette el azt az iskolát, amelyben tanult, azt a várost, amelyben addig élt, és azt a nemzetet, amelyhez tartozott. Az életkörülmények nagyon sok irányba sodorhatják az embert élete folyamán. Puskás Ilona nyolcadik osztályos korától a Bolyai Farkas Líceum tanulója volt, és mint az iskola XI.E osztályos diákja 1962-ben érettségizett. 1965-ben férjhez ment Győrffy Péter orvoshoz, aki hét évvel előtte szintén a Bolyaiban érettségizett. Kezdetben mindketten Csíkszeredában dolgoztak, majd 1977-ben, akkor már két kisgyerekkel, kivándoroltak az Amerikai Egyesült Államokba. A kezdeti nehézségekkel megküzdve, megfeszített munkával sikerült valahogy anyagi körülményeiket idővel rendezni. Új környezetében azonban nem felejtette el, hogy honnan jött. 1989-ben Győrffy Ilona Amerikában létrehozta a Kulturális Alapítvány Erdélyért egyesületet, melynek célja – amint a megnevezése is sejteti – az itteni kulturális tevékenység támogatása és külföldi ismertetése. Ez tette lehetővé számos író, tudós, képzőművész, politikus és közéleti személyiség amerikai meghívását és előadói körútjának megszervezését. Létrehozta a Győrffy Zoltán-díjat, mellyel 1991-től kezdve a Bolyai Farkas Líceumban minden év ballagási ünnepségén három kiváló diákot jutalmaznak (300+200+100 dollár pénzjutalommal). Ezenkívül eddig több mint harminc szegény sorsú és jól tanuló bolyais diák részesült megszabott idejű ösztöndíjban. Marosvásárhelyen létrehozta a tizenöt évig működő angol nyelvű Bay Zoltán könyvtárat, ahol a szakembereknek nyújtott szellemi segítségen kívül a kisgyerekek részére egy angol nyelvű óvoda is működött szakpedagógus irányításával. Ennek költségeiről szintén Győrffy Ilona gondoskodott. Említésre méltó még a Borsos Tamás-szobor felállításához nyújtott támogatás is. Tevékenysége elismeréseként 2004-ben Győrffy Ilonát Marosvásárhely díszpolgárává választották. Mint pályakezdő tanárnak, alkalmam volt tanítani abban a kitűnő diákokból verbuválódott XI.E osztályban is. Az 50 éves érettségi találkozójuk alkalmával a tavaly kiadott EMLÉKKÖNYV-ükben a következőket írja Győrffy Ilona magáról: "Erdéllyel s szülővárosommal, Marosvásárhellyel való kapcsolatom soha nem szakadt meg, s idővel egyre mélyült. … A honvágy az, amit nem lehet megmagyarázni, hogy mit is érzel. Nem lehet szabályozni, és soha nem tudod, hogy mikor jelenik meg. Kiborít egy szavalóest, a málna illata, egy hóhullás, a karácsony… A gyakori hazalátogatás meg a barátok hozzánk jövetelei sokat jelentettek. Házunkban egy kis Erdélyt hoztunk létre, hazai festményekkel, faragott bútorokkal, udvarunkon fenyőfákkal. 35 év után is európaiasan élünk." Kedves volt tanítványom halálhírét megtudva, aki példaképe volt annak, hogy mit jelent bolyais diáknak lenni és volt iskoládért valamint nemzeti közösségedért tenni, akaratlanul is a kisgyerekkoromban a rádióban oly sokszor hallott ének szövegének kezdősorai jutottak eszembe: "Minden elmúlik egyszer, minden végéhez ér …" Weszely Tibor.d Népújság (Marosvásárhely). 2013. május 21.Nyílt levél Brassai Zsombor Elnök ÚrnakElnök Úr! Olvastam a gettósításról szóló nyilatkozatát. Borzalmasan tetszett. Kiegészíteném néhány javaslattal. 1. Állítsák vissza a Bolyai Líceumban a román tagozatot, és nevezzenek ki román igazgatót. 2. A megye minden iskolájában – ahol eddig nem volt – hozzanak létre román tagozatot, román igazgatóval. 3. A Sapientián – lévén magánegyetem – önként létesítsenek román kart, és válasszanak román rektort. 4. Ahol eddig iskolában, közintézményben – véletlenül – volt magyar felirat, sürgősen vegyék le. 5. A Kemény Zsigmond Társaság, Borsos Tamás Egyesület stb. összejöveteleit tartsák román nyelven. 6. Vorbiti numai româneste! Ezekkel az intézkedésekkel biztosan elkerüljük a gettósítást, s "hol sírjaink domborulnak, unokáink… áldó imádság melett…", de románul! Túlzás azt írnom tisztelettel Fülöp Géza Népújság (Marosvásárhely) 2013. augusztus 29.Százarcú ForgatagMi minden vár ránk csütörtökön és pénteken? Tegnap estétől elkezdődött a marosvásárhelyiek hónapok óta várt és készített Forgataga. Összeállításunkban a kulturális, szórakoztató, gyerek- és családi programok, vásárok és találkozók mozaikjából felépülő rendezvénysorozat mai és holnapi kínálatát ismertetjük. Séták és előadás a Borsos Tamás Egyesület szervezésében Augusztus 29-én, ma délelőtt 10 órakor Györfi Zalán régész A középkori Marosvásárhely címmel tematikus városnéző sétára várja az érdeklődőket a Bolyaiak szobránál, este 7 órakor pedig az Iskola (Aurel Filimon) utcai zsinagógában Spielmann Mihály történész nyújt betekintést a marosvásárhelyi zsidóság történetébe. A férfiaknak fejfedőt kell vinni (bármilyen típusút). Péntek délelőtt 10 órától Orbán János művészettörténész barokk sétára várja a marosvásárhelyieket, találkozó a Rózsák tere 11. szám alatti Toldalagi-palota előtt. TékaForgatag Ma 13 órakor a Teleki Téka barokk udvarán 15 kiadó részvételével megnyílik a térségben egyedinek számító történelmi könyvek vására. A vásáron a legfrissebb szakkönyvek, a történelmi témájú szépirodalom, illetve az albumszerű, történelmi tárgyú ismeretterjesztő könyvek és a gyermekeknek szóló képeskönyvek is megtalálhatók lesznek. 20 órától a Kővirág együttes koncertezik a Téka udvarán. Pénteken délelőtt 11 órától nyitott könyvműves tevékenységre várják az 5-8. osztályos gyerekeket, akik a Téka restaurátorának segítségével a papírmerítést és a linómetszést próbálhatják ki. 20 órától a Nagy István kórus 16–18. századi kórusművekkel teremti meg a Teleki Téka könyvei által is hordozott hangulatot. Kiállítások Ma 17 órától erdélyi nemesi családok címereiből nyílik kiállítás a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület szervezésében az egyesület Rózsák tere 5. szám alatti székhelyén. A tárlatot Novák József képzőművész nyitja meg. 18 órától a Marosvásárhely fotótükörben című fotókiállítás megnyitója lesz a Bernády Ház emeleti kiállítótermeiben. A kiállítás szervezői: a Marx József Fotóklub és a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány. Vásári Forgatag A vasárnapig tartó Vásári Forgatag ünnepélyes megnyitójára pénteken délelőtt 11 órakor kerül sor a Maros-parton. A vásáron főként Maros megyei kistermelők, kézművesek, de más megyék termelői is részt vesznek, a látogatók hús- és péktermékeket, mézféléket, lekvárokat, szörpöket, gyümölcsleveket, illetve kézműves- és népművészeti tárgyakat vásárolhatnak. A borsarokban erdélyi és magyarországi borászok termékei várják az érdeklődőket. A Forgatagban székelyföldi és magyarországi múzeumok is bemutatkoznak. Családi programok A családi, ifjúsági és gyermekprogramok pénteken délelőtt kezdődnek a Maros-parton. 10 és 13 óra között a Gyulafehérvári Caritas Korai Nevelő- és Fejlesztőközpontjának munkatársa, Mezei Borbála a Cseperedők udvarába, mondókázásra, kézműveskedésre, szabad játékra várja a páréves látogatókat. Ugyanebben az időpontban a Védem Egyesület 2 éves vagy annál nagyobb gyerekeket vásári játékokra és kézműves- foglalkozásra hív. A kőrispataki szalmakalap-múzeum szervezésében délelőtt 10 órától a 6 éves és nagyobb gyerekek a szalmafonást próbálhatják ki, az Unitarcoop Alapítvány standjánál pedig gyöngyöt fűzhetnek. 11 órától Diós Brigitta népdalokat tanít a gyerekeknek, a Philothea Klub szervezésében szintén 11 órától 15 óráig kamaszok (12-18 évesek) számára indul kincskereső vetélkedő, melynek témája: Marosvásárhely épületei és szobrai. A gyerekprogramok délután is folytatódnak, 13 órától Göcsi Ottilia gyurmázni hívja a gyerekeket, a ProMissio Egyesület interaktív logikai játékokat és kézműves- tevékenységet kínál, 15 órától az Unitarcoop Alapítvány a papírcsíktechnika rejtelmeibe avat be kicsiket és nagyokat, ugyanekkor a Lurkó Kuckó Fejlesztő- és Játszóháznál logikai, ügyességi és társasjáté-kok kezdődnek. 16 órától párhuzamosan több előadás is zajlik, a Gyulafehérvári Caritas Családsegítő Szolgálata a kamaszokról, a Fa- milia Centrum Egyesület a kiegyensúlyozott felnőttkort meghatározó boldog gyermekkorról indít interaktív beszélgetést. Az Outward Bound Egyesület 16 órától négyfős ügyességi versenyt tart családoknak, 18 órakor az Üver Zenekar muzsikájára gyermektáncház kezdődik. A családi programok keretében a Nidus Waldorf Egyesület szülői közössége szabad játékot biztosít óvodásoknak és kisiskolásoknak, akik trambulinon is ugrálhatnak, a Maros Megyei Hegyimentők Egyesülete mászófalhoz, ládarakáshoz várja a merészebb gyerkőcöket és slakckline is lesz, időközben pedig csocsózni, akadálypályán kalandozni is adódik lehetőség. A legfiatalabb édesanyák számára a Családi Forgatag idején pelenkázási és szoptatási lehetőséget nyújtó baba-mama sarok működik. Civil sarok Pénteken a Hifa Románia, az Alpha Transilvana Alapítvány, a Motivation, a Kulcs(lyuk), illetve a Siketek Maros Megyei Egyesülete közreműködésével a fogyatékkal élők és sérültek mindennapjaiba is betekinthetnek az érdeklődők. A program különféle szigeteken zajlik – Helen Keller sziget (hallássérültek), Bocelli sziget (látássérültek), Superman sziget (mozgássérültek), Art Brut sziget (a fogyatékkal élők alkotásainak bemutatása és árusítása), Élő könyvtár a Forgatagban (fogyatékkal élő fiatalok "ki- kölcsönzése" közös sétára, mozizásra, kerekes székes táncra), Játéksziget (játékos vetélkedők a különleges szükségletű személyekről többféle tematikával). A Bonus Pastor Alapítvány 15 órától a káros szenvedélytől és függőségtől való szabadulásról indít beszélgetést, a Kerecsensólyom Hagyományőrző Egyesület 18 órától jurtaépítésre várja az érdeklődőket a Sörpatika szomszédságában lévő területen. A Keresztyén Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért Alapítvány (KOEN) délelőtt 11 órától gitáros, zenés foglalkozásra és kézimunkázásra hívja a gyerekeket, 15 órától Milyen vagy, Istenem? címmel szerveznek interaktív foglalkozást óvodás és kisiskolás gyerekeknek. A Sapientia standjánál délelőtt 11 órától Miujság.zip címmel fényképkiállítás nyílik, 13-tól "sapis" esküvő tartatik, 15 órától a Légy pneumobil- és elektromobil- kapitány! című tevékenység kezdődik, 16 órától borkóstolás lesz. A Maros Megyei Ifjúsági Keresztyén Egyesület, a Marosvásárhelyi Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesület és a Református Telefonos Szeretetszolgálat szervezésében délelőtt 10 órától csendes sarok nyílik, 12 órától sakkterápia kezdődik, 16 órától Kothencz Kelemen néprajzkutató, muzeológus Halászati örökség mint a tárgyi és szellemi erőforrások kincsesháza címmel tart előadást. Szervező: a bajai Türr István Múzeum. Színházi Forgatag Pénteken 16 órától Kenéz Ferenc Lilike medika leveleiből című művével indul a Színházi Forgatag a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Underground termében. 17 órától Kilyén Ilka színművésznő előadja Zsoltár az anyanyelvről című műsorát a Bolyai téri unitárius templom Dersi János-termében. 18 órától Székely Csaba Bányavirág című művét láthatja a közönség a Nemzeti Színház kistermében. Szintén pénteken a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatói váratlanul megjelennek a Maros-parton, felöltik maszkjaikat és különböző helyszíneken pár perces jeleneteket improvizálnak. Megjelenésükre délelőtt 11 órától lehet számítani. FilmForgatag a várban A Városi Filmklub, illetve a RITTE Egyesület, a Zauberberg Kulturális Egyesület által a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézettel partnerségben szervezett magyar filmdömping helyszíne a marosvásárhelyi vár, a Maros Megyei Múzeum történelmi és régészeti részlegének konferenciaterme, ahol a mozirajongók kilenc magyar filmet nézhetnek meg – három fekete-fehér alkotást az 1940-es évekből, illetve ötöt az utóbbi évek magyarországi filmterméséből. A FilmForgatag megnyitóünnepsége ma 15.45 órakor kezdődik. Ezt követően 15.55-től az Egy bolond százat csinál (1942), 17.30-től a Keleti szél, 19.10-től A zöld sárkány gyermekei (2010), 21.10-től a Poligamy (2009) című film látható. Pénteken délelőtt 9.45-kor megnyitóbeszéddel indul a nap, 9.55-től az Egy szoknya, egy nadrág (1942), 11.25-től a Cserebere (1940), 13.10-től a Nem vagyok a barátod (2009), 15.17- től az Intim fejlövés (2008), 16.45-től a Zuhanórepülés (2007) című filmet nézhetik meg az érdeklődők. KoncertForgatag Pénteken 18.30-tól a Bronx, 19.30-tól a Dreamers Band, 21 órától a Deák Bill Blues Band, 23 órától pedig a Prospekt koncertezik a Maros-parton felállított színpadon. Szintén pénteken 19 órától a Kultúrpalotában a Szentegyházi Gyermekfilharmónia, mintegy száz gyermek lép közönség elé. Könyvbemutató a Kultúrpalotában A Maros Megyei Múzeum, illetve a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány szervezésében pénteken 18 órától A marosvásárhelyi Kultúrpalota 1908 – 1913 című könyv bemutatójára várják az érdeklődőket a Kultúrpalota kistermébe. A könyvet, melynek szövegét Keserü Katalin, Oniga Erika és Várallyay Réka művészettörténészek írták, fotóit Plájás István készítette, dr. Rozsnyai József művészettörténész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára méltatja. Forgatag az éterben Az ErdélyFM kihelyezett stúdióból jelentkezik a Vásárhelyi Forgatag Maros-parti helyszínéről. Pénteken rögtön a Vásári Forgatag megnyitójától, azaz délelőtt 11-től élőműsorral kapcsolják a rendezvényt a városhoz, szombaton és vasárnap délután 2-től az első koncertek első hangjáig jelentkeznek élőműsorral a helyszínről. Az ErdélyFM forgatagos stúdióját a vásártér elején találják meg az érdeklődők egy minden értelemben nyitott sátorban. A rádió csapatának számos témakörben lesznek kérdései és válaszai, műsoraikban kézműves, zenész, borász, történész és egyszerű résztvevő is megszólal majd. A Vásárhelyi Forgatag további kínálatából következő lapszámunkban válogathatnak. Nagy Székely Ildikó Népújság (Marosvásárhely) 2013. szeptember 3.Székelyvásárhelytől MarosvásárhelyigVárostörténet a Forgatagban Marosvásárhely annyira székely város, amekkora szerepet a székelynek tekintett magyarok életében betöltött és betölt. Lakói annyira székelyek, amennyire székelynek érzik magukat – hangzott el a következtetés dr. Pál-Antal Sándor társadalom- és helytörténész előadásának végén, amelynek helyszíne a Kultúrpalota kisterme volt vasárnap délután a Marosvásárhelyi Forgatag várostörténeti rendezvényei keretében. Pál-Antal Sándor, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja a székelyek történetéről készült tankönyv bemutatóján elhangzott kérdést gondolta tovább sok érdekes adattal, részlettel a szabad királyi várossá váló új székely vásároshely 200 éves történetéről szóló előadásában. Hogy volt-e egy régebbi vásároshely a Novum Forum Siculorum előtt, ezt okleveles adatokkal nem lehet bizonyítani, ahogy azt sem, hogy a székely szó a város nevében a nép, nemzet megnevezésből vagy a Maros bal partján elterülő településtől ered, amelyet magába olvasztott a város. Biztos viszont, hogy 1323 az első írásos említés időpontja. Ahogy az is, hogy az első, ma is meglévő kiváltságlevél, amely Mátyás királytól származik, 1482. augusztus 28-i keltezésű. A kereskedelmi utak mentén, a hegyvidék és síkvidék találkozásánál elterülő vásároshely életét a kézműipar határozta meg, s területén a XVII. században már 20 ilyen jellegű cég tevékenykedett. A székely joghatóság alatt álló település bélyegzője 1564-ben a székely nemzet pecsétje, a kardot tartó kard által átszúrt szívvel. A szék hatalma abban az időben akkora, hogy 1602- 04-ben a várépítéssel sem ért egyet. Bethlen Gábor fejedelem 1616-ban kiadott kiváltságlevele teszi lehetővé, hogy a szabad királyi várossá váló Marosvásárhely kiszakadjon a szék joghatósága alól, s nevét is megváltoztassa. A legendának, miszerint a város 6-8 falu beolvadásából alakult ki, van valóságalapja is, hisz néhány kicsi települést, mint Kisfalu, Székelyfalva, Sásvári, Benefalva, valóban magába olvasztott Marosvásárhely, amelynek történetéből nem hiányoztak a viszontagságos események sem. 1658-ban azonban, amikor Nagy Szabó Ferenc azzal zárja krónikáját, hogy már Balavásárnál pusztít a tatár, a veszedelem kikerüli a települést. Az előadásban tanulságos adatokat hallhattunk arról, hogy ki lehetett városi polgár, milyen feltételei voltak e cím elnyerésének. Hadd soroljuk fel, hogy biztos megélhetéssel kellett rendelkeznie, ki kellett állnia a város érdekeinek védelmében, olyan szakmát kellett folytatnia, amely a város hasznára volt, nem utolsósorban házasember kellett legyen, s végül esküt kellett tennie a városi tanács előtt. Marosszék központjának népessége 1602-től követhető nyomon, az akkori 119 család alkotta lakosok száma az évtizedek során spontán módon folyamatosan nőtt, de az 1700-as évektől a polgárjoggal nem rendelkezők mind nagyobb számban voltak jelen a polgárjogot elnyert lakosok mellett. A székely származásúak mellett jelentős a nem székely eredetű magyar lakosság betelepedése, akik szinte az egész magyar nyelvterületről érkeztek. II. József idején lett polgár az első román nemzetiségű személy, s németek, zsidók, örmények telepednek le Marosvásárhelyen. Mivel a romák nem voltak adófizető polgárok, elsősorban a konfliktusok kapcsán említik őket. Először 1752-ben Farkas Borbála, az utolsó boszorkány elégetésekor esik szó egy cigány emberről, akit lopás miatt elégetnek. A spontán, illetve szervezett módon történő lakossággyarapodás a kommunizmus éveiben az erőszakos betelepítéssel folytatódott, s az 1948-as 47.000 lélekszámról 1992- ben 162.000-re nőtt, a legutóbbi népszámlálásig pedig 134.290-re csökkent – hangzott el sok érdekes adat mellett az előadásban, majd Pál-Antal Sándor türelmesen válaszolt a közönség minden kérdésére. A Forgatag nagy sikerű történelmi jellegű rendezvényeihez hasonlóan a Borsos Tamás Egyesület szervezte várostörténeti betekintő is telt házas lett volna, ha a szervezők a szélen levő üres helyekre is beengedik a nézőket, akiket a karzatra irányítottak, ahonnan ülőhely hiányában néhányan távozni kényszerültek. (bodolai) Népújság (Marosvásárhely) 2013. november 9.Elkezdődtek a Vásárhelyi órák történelem-előadásaiBerecki Sándor Marosvásárhely és környéke az ókorban című előadásával vette kezdetét a 2013–2014-es tanév Vásárhelyi órák elnevezésű, középiskolásokat megszólító, iskolán kívüli foglalkozássorozatának történelem- előadásai. A Marosvásárhelyi Kulturális Központ és a Borsos Tamás Egyesület által szervezett foglalkozások célja, hogy az iskolai tantervet kiegészítve megismertesse a diákokat Marosvásárhely szellemi értékeivel, történetével, neves személyiségeivel. Az interaktív foglalkozássorozat májusban indult, a marosvásárhelyi középiskolások irodalom, zene és történelem témakörökben vehetnek részt a rendhagyó órákon. A november 7-én kezdődött történelem- előadássorozat tíz neves marosvásárhelyi történész közreműködésével valósulhat meg. Ők kalauzolják végig a diákokat Marosvásárhely és környéke történelmén az ókortól egészen napjainkig. A diákok Berecki Sándor előadása mellett még a Györfi Zalán, Spielmann Mihály, Orbán János, László Lóránd, Tamási Zsolt, Oniga Erika, Fodor János, Berekméri Árpád Róbert és Novák Zoltán által tartott foglalkozásokon vehetnek részt. A Vásárhelyi órák történelem- előadásainak szervezője a Marosvásárhelyi Kulturális Központ és a Borsos Tamás Egyesület. A következő előadások: – A középkori Marosvásárhely Előadó: Györfi Zalán régész, Maros Megyei Múzeum Időpont: 2013. november 14., 11.00 óra – Marosvásárhely a fejedelemség korában Előadó: Spielmann Mihály társadalom- /várostörténész, könyvtáros Időpont: 2013. november 19., 11.00 óra – Marosvásárhely a 18. században Előadó: Orbán János művészettörténész, Maros Megyei Múzeum Időpont: 2013. november 28., 11.00 óra – Marosvásárhely a 19. században Előadó: László Lóránt történész, Teleki Téka Időpont: 2013. december 5., 11.00 óra – Az 1848-49-es szabadságharc Marosvásárhelyen Előadó: Tamási Zsolt történész, EMTE Időpont: 2013. december 12., 11.00 óra – A szecessziós Marosvásárhely Előadó: Oniga Erika művészettörténész, Maros Megyei Múzeum Időpont: 2014. január 9., 11.00 óra – Marosvásárhely a 20. század első felében Előadó: Fodor János doktorandusz, BBTE Időpont: 2014. január 16., 11.00 óra – A háborús város Előadó: Berekméri Árpád Róbert, református egyházmegyei levéltáros, hadtörténész Időpont: 2014. január 23., 11.00 óra – A kommunista város Előadó: Novák Zoltán, Román Tudományos Akadémia Időpont: 2014. január 30., 11.00 óra. Népújság (Marosvásárhely) 2013. december 2.Maros megye történelméről a magyar tudomány napjánA magyar tudomány napja Erdélyben címmel 12-ik alkalommal szerveztek tudományos konferenciát Marosvásárhelyen. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület marosvásárhelyi fiókegyesülete az idén közösen szervezte a rendezvényt a Borsos Tamás Egyesülettel. Az idei ülésszak Marosvásárhely és Maros megye múltját ölelte fel a kezdetektől napjainkig, szó volt a római limes Maros megyei feltárásának eredményeiről, a marosvásárhelyi vár 14-17-ik századi állapotáról, az egykori, 18-ik században működő ispotályról, Szováta fürdőéletéről, az 1902-es polgármesteri programról. Simon Zsolt a marosvásárhelyi kovácslegények 1565-ös és 1781-es szabályzatáról értekezett, Weisz Szidónia Somkereki Erdélyi István 1638-ból fennmaradt végrendeletéről mutatta be tudományos dolgozatát, Buzogány Dezső arról a marosvásárhelyi hitvallásról tartott előadást, amely 1559-ben született, mint „az erdélyi reformációnak egyik jelentős, az erdélyi református egyháznak pedig a legelső alapvető hitvallási irata”. Oniga Erika olyan történetet mutatott be Marosvásárhely múltjából, amely még a 19-ik században kezdődött, de napjainkban is van folytatása. Arról a Csonka Gézáról beszélt, akinek a fényképészműhelyeiben készült fotók számos városi polgár portréját örökítették meg, amelyek minősége, stílusjegyei a polgárosodó kor szellemét idézik. Csonka Géza egykori lakóházát mára felújítottak az új tulajdonosok, vigyázva a szecessziós épület minden részletére, és szállodát működtetnek benne. Csonka Géza 1861-ben született Vajdahunyadon, Budapesten tanult fotográfiát, majd Marosvásárhelyen telepedett le, ahol két fényképészeti műhelyt is működtetett: a Kossuth-utcait, valamint a főtérit. A város polgárait, családokat, közéleti személyiségeket örökítette meg. Rendszeres megrendelői voltak Stahl Juliska és Mariska, vagy Farkas Izsák és felesége. Ő örökítette meg 1894-ben Bolyai János eredeti sírját is a református temetőben, amit később az apa, Bolyai Farkas mellé költöztettek. Tófalvi Zoltán az 1956-os magyar forradalom két marosvásárhelyi áldozatát, Dudás Józsefet és Szabó Jánost mutatta be. Az ülésszak végén Pál-Antal Sándor, az EME marosvásárhelyi vezetőségéből leköszönő elnök értékelte a rendezvényt, kiemelve, hogy a színvonalas előadások jövőre kötetben is megjelennek, amelynek ő maga vállalja a szerkesztését. maszol.ro 2013. december 3.Ablakok a múltraTizennégy történész, egyháztörténész, történelemmel foglalkozó kutató nyitogatta a város, a megye régmúlt, középkori és újkori történelmére nyíló ablakokat szombaton a Kultúrpalota kistermében tartott tudományos ülésszakon. Ezzel köszöntötték a magyar tudomány napját Erdélyben, amelynek a 12. fórumát a százéves Kultúrpalota kisterme látta vendégül. Az Erdélyi Múzeum Egyesület Marosvásárhelyi Fiókegyesülete és a történészek Borsos Tamás Egyesülete által szervezett ülésszakon 14 előadás hangzott el, amelyből 12 Marosvásárhelyről szólt, kettő pedig a megyére való kitekintés volt – hangzott el Pál-Antal Sándor akadémikus, megyei főlevéltáros összegzőjében. Elégedetten nyilatkozott a szakhallgatóság elvárásainak megfelelő előadásokról, s ígéretet tett, hogy – a korábbi szokásnak megfelelően – az elhangzottakat könyv formájában is kiadják, természetesen, ha találnak hozzá támogatókat. Ezt hangsúlyozta bevezetőjében Simon Zsolt, az EME marosvásárhelyi fiókegységének titkára is, aki köszönetet mondott a történészeknek az összefogásért és a támogatóknak (megyei tanács, megyei múzeum, dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, Evoline) a segítségért. Az ólmozott üvegablakokon besütő napfényben mintha Bethlen Gábor tudósai is megelevenedtek volna a teremben történtekre figyelve, ahol egy akadémikus, kolozsvári egyetemi professzorok s az idősebbek mellett a szárnyaikat bontogató tehetséges fiatal történésznemzedék tagjai avattak be egy-egy jól meghatározott témába. Az ókori történelem emlékeinek mai célokra való felhasználásáról beszélt Pánczél Szilamér Péter, a megyei múzeum régésze, aki bemutatta, hogy milyen mértékben sikerült feltárni a római birodalom megyénk néhány településén húzódó határait, a római limeseket az őrtornyokkal, parancsnoksági épületekkel, fürdőkkel stb., s ezt milyen rendezvények keretében népszerűsítik a közönség körében. Soós Zoltán, a megyei múzeum igazgatója a marosvásárhelyi vár kutatása során elért eredményekről számolt be, a ferenceseknek a várdombon épített kolostoráról, amely 1400- ban kapott búcsújáró engedélyt, a bronzfeldolgozó műhely feltárásáról, amely egyedi a maga nemében. Beszélt az ostromokról, s arról is, hogy a bástyák változatos formája és stílusa annak tulajdonítható, hogy a városnak nem volt pénze hadmérnököt fogadni. Simon Zsolt, a megyei múzeum történésze az egyik legelterjedtebb kézműves iparág, a kovácscéh legényeinek 1565-től 1781-ig érvényes szabályzatát ismertette, ami a legények vallásos és világi élete mellett a vásárhelyi kézművesség és írásbeliség fejlettségét is tükrözi. Weisz Szidónia, a Teleki-téka könyvtárosa egy erdélyi főúr, Somkereki Erdélyi István 1638-ban kelt végrendeletét mutatta be. A szamosújvári kapitányi, Torda megyei főispáni, fejedelmi tanácsosi, országgyűlési elnöki tisztséget betöltő főúr tulajdonában volt a somkereki és a zsuki udvarházak mellett a gernyeszegi kastély is, amelyeket harmadik feleségére hagyott. Érdekes színfoltot jelentett az egyháztörténeti részleg, amelyben Buzogány Dezső protestáns teológiai professzort hallgattuk az 1559. november 1-jén szerkesztett marosvásárhelyi hitvallásról, amely az úrvacsoráról szólva, a református és az evangélikus egyház megegyező dogmái közül az egyetlen kivételt jelentve, előkészítette a két egyház szétválását. Kolumbán Vilmos, szintén a kolozsvári protestáns teológia tanára Christian Wolff hallei filozófus, tanár eszméinek a marosvásárhelyi Református Kollégiumban való elterjedéséről szólt. Tamási Zsolt egyháztörténész, iskolaigazgató Msgr. Léstyán Ferenc római katolikus plébános-főesperes titkos szerepét mutatta be, aki Márton Áron püspök bizalmasaként vállalt fontos, de veszélyes feladatot abban, hogy késleltesse az állami szervek által kiválasztott személynek a püspök székébe való kinevezését. Érdekes története Marosvásárhelynek, hogy miképpen létesült az 1700-as évek kezdetén a szegények és betegek számára épített, sövényből font, tapasztott falú ispotály körül templom, lelkész és gyülekezet a Szent Miklós utca lakóiból. Az ispotály helyére pedig a mai Gecse utcai Kistemplom épült – hangzott el Berekméri Róbert egyházi levéltáros előadásában. Három előadó beszélt dr. Bernády Györgyről. László Lóránt, a Teleki könyvtár történésze, Marosvásárhely legnevesebb polgármesterének életét és politikai pályafutásának kezdeteit mutatta be. Bernády 1894-ben adta bérbe Hints Elemérnek a gyógyszertárát, amikor a Függetlenségi Párt országgyűlési képviselőjévé választották. 1890- től törvényhatósági tag, majd 1900. december 24- től 1902. április 10-ig a város rendőrfőkapitánya. A 19.000 lakosú Marosvásárhelyen 28-30 rendőr dolgozott irányítása alatt, s megreformálta a rendőrség és a bíróságát működését is. A rend fenntartása mellett gondoskodott a város tisztaságáról és a rendőrök ruhájáról. Tevékenysége alapján a rendőrség udvarán ő is szobrot érdemelne. Jól ismerte tehát a város helyzetét és a tennivalókat, amikor 1902-ben – hosszú torzsalkodások után – meglepő módon egyöntetűen, ellenszavazat nélkül választották meg polgármesternek a városi törvényhozási bizottság közgyűlésén – kezdte előadását Pál-Antal Sándor. Bernády legfőbb célja a modern Vásárhely megteremtése, s erről szóló elképzeléseit székfoglaló beszédében hozta nyilvánosságra. Ígéretet tett a városi közigazgatás rendbetételére, a törvényes formáknak az anyagi ügyekben való szigorú betartására, a nagy megterhelés alatt álló polgárok megkímélésére, a közegészségügyi viszonyok javítására (egészséges ivóvíz biztosítására), a városi iskolaügy fejlesztésére, a város jövedelemforrásainak gyarapítására stb. Mivel tudta, hogy a reformok legnagyobb akadálya a pénztelenség, a fővárosi körökkel kiépített kapcsolatait, a szabadkőművesekhez tartozását használta fel az anyagiak megteremtésére – hangzott el többek között az előadásban. Pál-Antal Sándor szóvá tette, hogy írott programot nem találtak, csak a székfoglaló beszéde jelent meg a korabeli sajtóban, s azt sem lehet tudni, hogy milyen körülmények eredménye volt, hogy 1902-ben ellenszavazat nélkül választották polgármesterré. Az előadó azt is szóvá tette, hogy továbbra sem készült egy átfogó monográfia a tevékenységéről, s még mindig az első lépes előtti topogásnál tartanak. Fodor János történész doktorandus mutatta be a Bernády-kultusz egy jelentős eseményét, a 70 éves Bernády megünneplését a marosvásárhelyi Transilvania étteremben, amely a polgármester kedvenc helye volt. Az ünnepséget 1934. április 23-án tartották 400 személy részvételével. Előzetesen a Református Kollégiumban ünnepelték, amelynek főgondnoki tisztségét betöltötte, s a vidéki főúri nemesek a marosszentgyörgyi kastélyban köszöntötték. A városi ünnepségen 70 szál szegfűt 70 szépasszony, széplány adott át Bernádynak, akit minden idők legnagyobb koponyájának neveztek. 1786-ban, viszonylag későn létesült az első nyomda Marosvásárhelyen, amely Kapronczai Nyerges Ádám nyomdász és betűmetsző korai halála után több kézen át került a Református Kollégium tulajdonába. A tulajdonosokról, a Marosvásárhelyen megfordult nyomdászokról Spielmann Mihály történész számolt be. Marosvásárhely fényképészetének történetébe kalauzolt el Oniga Erika, a megyei múzeum művészettörténésze, aki Csonka Géza fotográfus életét és lakóházának történetét ismertette. A megyei múzeum 40 fotóját őrzi a Marosvásárhelyen több műtermet működtető, kitűnően képzett fényképésznek, aki a város jeles személyiségeit, és magát a várost is megörökítette fényképein. Rendkívül aktív volt társadalmi téren, tagja volt a város törvényhatósági bizottságának, megalapította és vezette a kerékpározók egyesületét. 1904-ben anyagi gyarapodása lehetővé tette, hogy a Sándor János utcában villát építsen, ami nagyon hasonló egy budapesti városligeti villához, s nem lehet biztosan tudni, hogy ki kitől ihletődött. A szecessziós stílusban épült villában a szocializmus éveiben pionírház működött, s mai tulajdonosai korhűen restaurálták és szállodát építettek mögéje. A tanácskozás záró előadásaként Tófalvi Zoltán ismertette Dudás József, a kádári hatóságok első kivégzettje ellentmondásokkal teli életének sok érdekes részletét. A reggeltől estig tartó ülésszak előadásai, ahogy a címben is jeleztem, sok érdekes ablakot nyitottak elsősorban Marosvásárhely történetére, s valóban hasznos volna a kötet, amely lehetővé tenné, hogy alaposan is el lehessen mélyedni a részletekben. Ahogy a vásárhelyi történészeket ismerem, a következő tanácskozásig a könyvbemutatón is tapsolhatunk nekik. Bodolai Gyöngyi Népújság (Marosvásárhely) 2014. január 9.Kultúrák napjai MarosvásárhelyenTöbb intézmény, médiaorgánum, civil szervezet készül programokkal Marosvásárhelyen a magyar kultúra napjára. Az immár harmadik éve sorra kerülő felolvasó-maratont románul is megszervezik a román kultúra napja alkalmából. A magyar kultúra napját 1989 óta január 22-én ünnepeljük, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát. A Himnusz „születésnapján” két évvel ezelőtt a Studium Alapítvány szervezett 24 órás felolvasó-maratont, amelyen marosvásárhelyi és erdélyi kortárs szerzőktől, illetve évfordulós alkotóktól olvastak fel műveket. A már hagyománynak számító felolvasás idén sem marad el, azonban némiképp változik – tudtuk meg a szervező Vass Leventétől, a Studium Alapítvány alelnökétől. „Egyrészt nemcsak erdélyi magyar szerzőktől lehet majd felolvasni, hanem előkerülnek a műfordítások is, így a román szerzők magyarra lefordított műveiből is olvasunk majd. Emellett arra gondoltunk, hogy szervezzünk egy hasonló maratont románul is, amelyen magyar szerzők románra fordított műveiből is felolvasnak a résztvevők” – mondta Vass Levente. A román kultúra napját 2011 óta Mihai Eminescu születésnapján, január 15-én ünneplik. A Studium Alapítvány, a Teleki Téka, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház és a román, illetve magyar Rotaract szervezetek a főtéri Zanza Kávézóban szervezik meg a román felolvasást. A magyar kultúra napi felolvasómaraton is ugyanoda költözik a Studium Könyvtárból, a felolvasás mellett azonban több marosvásárhelyi kulturális és médiaintézmény közös kétnapos rendezvénysorozattal jelentkezik január 21–22-én. Könyvbemutatókra kerül sor, diákvetélkedő szórakoztatja a fiatalokat, de különböző előadások is lesznek, valamint a római konyha bemutatására is sor kerül. Az összefogás célja egy egységes arculattal, közös programfüzettel bíró nyitott keret létrehozása, amelyhez bármelyik marosvásárhelyi szervezet csatlakozhat saját programjával. A rendezvénysorozat központja a Kazinczy (M. Kogălniceanu) utca 18. B szám alatti Bolyai Klub. A kezdeményezéshez eddig számos médiaorgánum, illetve a Borsos Tamás Egyesület, a Látó szépirodalmi folyóirat, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ, a Studium Alapítvány, a Regeneráció Egyesület, a Rotaract Club Téka, a Tamacisza Kulturális Egyesület, a Teleki Téka és a Vásárhelyért Társaság csatlakozott programjaival. A rendezvénysorozathoz csatlakozni kívánó civil szervezetek a [email protected] e-mail címen jelentkezhetnek. Szász Cs. Emese Krónika (Kolozsvár), 2014. január 22.Rendezvények a magyar kultúra napja alkalmábólEgyháztörténeti előadás A marosvásárhelyi történészek Borsos Tamás Egyesülete könyvbemutatót szervez. Meghívott Nagy Alpár-Csaba református teológiai tanár. A Dél-Erdélyi Református Egyházkerületi Rész története 1940–1945 című, a L`Harmattan kiadó gondozásában megjelent könyvet Berekméri Árpád-Róbert levéltáros és hadtörténész valamint László Lóránt könyvtáros ismerteti január 22-én este 6 órától a Bolyai Klubban, a Mihail Kogalniceanu (Kazinczy Ferenc) utca 18b szám alatt. Fotókiállítás Szászrégenben és Segesváron Vasárnap nyílt Szászrégenben, csütörtökön pedig Segesváron lesz gyűjteményes fotókiállítása dr. Ábrám Zoltánnak, az EMKE Maros megyei elnökének. Szászrégenben szerdáig látogatható a kiállítás a DIO Házban, míg Segesváron a Gaudemus ház lesz a vendéglátó. A munkákat Szászrégenben Both Gyula, a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub elnöke méltatta. Örökségünk védelme A marosvásárhelyi Kultúrpalota mögé tervezett parkolóház kapcsán szervez szakmai kerekasztal- beszélgetést a Maros Megyei Múzeum Örökségünk védelme. Hogyan tovább, Kultúrpalota? címmel. Az akcióra január 22-én 18 órától kerül sor a Kultúrpalota kistermében. Meghívottak: Guttmann Szabolcs építész-urbanista, műemlékvédelmi szakember, Nagyszeben volt főépítésze, Hegedűs Csilla, a Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium főtitkárhelyettese, műemlékvédelmi szakember, Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakember, Oniga Erika, a Maros Megyei Múzeum művészettörténésze. Az ETV műsorán Az Erdélyi Magyar Televízió ma 20 órától különkiadással jelentkezik, amelyben a kultúra területén jártas erdélyi magyar újságírókat lát vendégül. Antal Erika, Gergely Zsuzsa, Gy. Turoczki Emese, Kiss Dénes és Székely Blanka újságírókkal kulturális témákról, problematikáról, az erdélyi magyar kultúra helyéről, szerepéről, fontosságáról beszélget Máthé Kincső. Emellett több olyan dokumentumfilmet is műsorra tűzött a televízió, amelyek a magyar kultúra sokszínűségét, kiválóságait mutatják be. Zongorajáték a Bolyai Klubban Január 22-én a Kultúrstaféta vetélkedő eredményhirdetésével, díjazásával egybekötött rendezvényen hivatalosan is átadják a Bolyai Klub új elektromos zongoráját, amely ezentúl rendszeres időközönként várja majd a zenekedvelőket a klubba. 19 órától Andrada Badi, Osváth Hunor és Péntek Attila zongorajátékát, illetve Madaras Ildikó szopránénekesnőt hallgathatják meg az érdeklődők. Műsoron: D. Scarlatti, Fr. Chopin és G. F. Haendel szerzeményei. Népújság (Marosvásárhely), 2014. január 25.A dél-erdélyi reformátusság a II. bécsi döntés utánA II. bécsi döntés után a dél- erdélyi magyaroknak egy kapaszkodójuk maradt: az egyház. Ennek az intézménynek kellett felvállalni az érdekképviseletet, az oktatást és a lelki gondozást. Ezt a kort mutatja be A dél- erdélyi református egyházkerületi rész története 1940–1945 között című kötet, amelyet a Borsos Tamás Egyesület ismertetett szerdán este a Bolyai Klubban. A szerző Nagy Alpár-Csaba, a kolozsvári Babes–Bolyai Egyetem Református Teológiai Tanszékének oktatója. A kötetet László Lóránt könyvtáros és Berekméri Árpád-Róbert levéltáros, hadtörténész mutatta be. A könyv Nagy Alpár-Csaba doktorátusi dolgozata, amelyet Buzogány Dezső sugallatára írt meg. A téma hálás és kimeríthetetlen. A L'Harmattan kiadónál megjelent kötet olvasmányos, olyan történelmi kort taglal, amely a II. bécsi döntés nyomán egy történelmi egység megosztásához vezetett. A románságnak trauma volt, az észak-erdélyi magyarságnak siker, a dél- erdélyi magyarságnak kudarc. A terület megosztásával kettészakadt a református egyházkerület is, több mint 200 egyházközség a nagyenyedi székhelyű dél-erdélyi egyházkerülethez került, melynek esperese Nagy Ferenc volt. S bár a magyarok ideiglenesnek tekintették ezt az állapotot, sokan áttelepültek Észak-Erdélybe. A magyar állam nem hagyta magára az elszakított országrészt s az ott rekedt magyarokat, hiszen 1940–1944 között 4 millió pengővel támogatta őket – fogalmazott László Lóránt könyvtáros. "Ezen a napon úgy zuhant ránk, bizakodó emberekre a történelem, mint valami megbotlott vak óriás a tehetetlen törpékre. Mérges is volt, hogy belénk botlott, úgy látszik. Oktalan dühében esetlenül kezdett csapkodni kezével-lábával." Ezekkel a Kacsó Sándor-i gondolatokkal vezeti be Nagy Alpár-Csaba munkájának érzelmekkel telített, fájdalmas, de ugyanakkor az olvasót józan mérlegelésre késztető fejezetét a dél-erdélyi református magyarság világháború alatti szenvedéstörténetéről. Az "Oszd meg és uralkodj!" elvét előtérbe helyező nagyhatalmi önkény – mondhatni – előre látható következménye volt mindaz, ami a román területeken maradt magyarság nyakába zúdult az Erdélyt a történelemben egyedülálló módon megosztó II. bécsi döntés után. A tudatosan szított magyarellenes hangulat a "Nici o brazda!" felkiáltáson nyugvó egységes román nemzetpolitika kudarca után fokozott erővel vette célba a kisebbségi sorban maradt nemzettársakat. A területvesztés miatt a magyarok kollektív bűnösségét fennen hangoztató román propaganda, a kölcsönösségi alapú nemzetiségi politika kudarca, az események kapcsán feltörő primitív nacionalizmus a román fél részéről olyan – indulatból fakadó – politikai, gazdasági és jogi döntéseket eredményezett, amelyek a dél-erdélyi magyarság identitástudatának elsorvasztását és másodrendű polgárokká süllyesztését célozta. A szerző három időszakra tagolva tárja elénk mindazokat az egyéni sérelmeket, amelyekkel a református egyház vezetőinek és tagjainak ebben az időszakban szembesülniük kellett. A leírtakból kitűnik, hogy a román fél "leleményessége" nem ismert határt. A brutális verésektől a kitoloncolásokig, az elbocsátásoktól a csendőri túlkapásokig, a megfigyelésektől a megalázó motozásokig, házkutatásokig minden megtörtént. Elég volt egy piros és egy fehér rózsabokor, egy templomfestés – amiben a román nemzeti érzelem megsértését vélték felfedezni – ahhoz, hogy valaki a rettegett hadbíróság elé kerüljön. Az egyéni tragédiák mellett részletes képet kapunk a közösségi élet tönkretételét célzó döntésekről is. Az ostromállapot-törvények bevezetését követően az egyházi, a magyar közösségi élet valósággal megbénult. Az egyházi intézmények működésének beszüntetése, a közösségi tevékenységek felfüggesztése, valamint a magyar nyelvű egyházi nyomtatványok betiltása a magyar kultúra és szellemi élet terén felmérhetetlen károkat okozott. Ezt a református magyarság gazdasági helyzetének tönkretétele tetőzte. A könyv zárófejezete az Erdélyi Református Egyházkerület újraegyesítésének folyamatát eleveníti fel. A kötet hiánypótlónak tekinthető az erdélyi magyar történetírás terén – mondta Berekméri Árpád-Róbert levéltáros. – Főhajtás kíván lenni ez a könyv azok előtt, akik a helytállás példáját mutatták meg a magyarságnak. A múlttal való szembenézés meg kell történjen. A történelmi tények tudatában most már meg kellene békélni ebben a színes Erdélyben! – fogalmazott a szerző a könyvbemutató hallgatósága előtt. Mezey Sarolta Népújság (Marosvásárhely), 2014. január 26.A szecesszió remekeit mutatták beA történelmi Marosvásárhely építészeti díszítő művészetéből nyílt vasárnap délben fotó- és designtárlat a Bolyai téri unitárius egyházközség kiállítótermében. Novák József ötletgazda és grafikai szerkesztő, valamint Plájás István fotóművész a belvárosi csodálatos paloták és középületek részleteit mutatják be a nagyközönségnek, azokat a vásárhelyi vagy Borsos Tamás-féle címereket, a székelység jelképeit, a napot és a holdat, a vitrál üvegablakokat, stukkókat, domborműveket, kovácsoltvasból készült korlátokat, cifra csatornákat, tulipános motívumú díszítéseket vagy éppenséggel harangokat, amelyek mellett a siető gyalogos gyakran úgy halad el, hogy szinte észre sem veszi. A tárlat a város építészeti alfájával és ómegájával, a százéves Kultúrpalotával és annak csodálatos díszítőelemeivel kezdődik, de egy múlt század eleji képről azt is láthatjuk, miként készültek megönteni a Bernády György polgármester által megálmodott Közművelődési palota alapját. „A kiállítás eredetileg a százéves Kultúrpalotára, annak csodálatos homlokzatára és belső díszítő elemeire korlátozódott volna. Aztán rájöttem, Bernády Marosvásárhelye sokkal több szép szecessziós épülettel büszkélkedhet. A legszebb házak és díszelemek fotózására kértem fel Plájás István barátomat, akinek képei révén olyan kis részletekkel ismerkedhet meg a nagyközönség, amelyek mellett vagy elhalad, vagy a járdáról nincs rálátása” – indokolta indíttatását Novák József. A valamikor Széchenyi nevét viselő főtér szecessziós remekei között ott láthatjuk a Bányai-palotát, amely a gyönyörű francia-barokk stílusú Toldalagi-ház szomszédságában kirívóan túlnőtte annak magasságát, a bécsi Gärtner Jákob által tervezett zsidó hitközségi kaszinót, a 19. században még László-féle vendéglő és bálteremként ismert későbbi Maros éttermet, a szülészettel szemben lévő sarkon álló impozáns bérházat, a Sanepid-székházként ismert, díszes íves vonalú oromfallal épült Csiszár-villát, a ’70-es évek pionírházát, az egykori Csonka-villát és sok más épületet. Nem maradt ki a sorból a múlt századi városépítő polgármester Szentgyörgy (Forradalom) utca 31. szám alatti emeletes háza sem, melynek homlokzatát, tervezője, Radó Sándor nagyon finom vonalú és rajzolatú díszekkel, íves vonalú erkéllyel ékesítette, hogy annak kiképzése méltó legyen a polgármesteri lakás részére. Bár nem az volt a célja, de a képanyag helyenként az utókor műemlékek iránti tiszteletlenségére is rávilágít. A kommunista rendszerben levert díszítőelemeket és bevakolt címereket az elmúlt negyed évszázad alatt senki nem állította vissza, mi több az építészeti barbarizmust számos ajtó és ablak „termopánosításával” gazdagította. A kiállításnak – hála az épített örökség kínálta bő nyersanyagnak – folytatása is következhetne, állítja Novák József. Minden a szervező megyei önkormányzaton és múzeumon meg a költségvetési tételeken múlik. Szucher Ervin Székelyhon.ro, 2014. május 21.KereszthegyVilágháborús székely hősök emlékezete A Borsos Tamás Egyesület meghívására az M. Kogalniceanu (volt Kazinczy) utcai Bolyai Klubban múlt héten levetítették Nagy József, az ELTE doktoranduszának Kereszthegy című II. világháborús dokumentumfilmjét, melynek társszerzője Bárány Krisztián. A nagy érdeklődésre való tekintettel a 6 órakor kezdődött vetítést megismételték, hogy a szűknek bizonyuló teremből kintrekedtek is az élmény részesei lehessenek. A történelmi események élethű megfilmesítésére a második vetítésen is megtelt a terem – jelezte utólag László Lóránt, a szervezők egyike. A háborús játékfilmeket idéző dokumentumfilm azoknak a hűséges székely határvadászoknak állít emléket, akik 1944 szeptemberében hetekig tartották a frontvonalat a szovjet túlerővel szemben. Hősies ellenállásuknak, áldozatuknak köszönhetően fedezetük mellett Erdély területéről kivonhattak mintegy százötvenezer magyar és német katonát. A kordokumentumokat helyettesítő archív fotók, az események szereplőinek visszaemlékezései, a lejátszott háborús jelenetek, 3D-s animációk fokozzák a hatást. Erdély visszacsatolása után, 1940-től Gyergyó vidéke is Magyarország részeként a Magyar Királyi Honvédség fennhatósága alá került. A honvédség helyi alakulatokat hozott létre, köztük a gyergyótölgyesi 21. határvadász zászlóaljat, és három székely határőr zászlóaljat. Ezek alkották a magyar királyi 65. székely honvéd határvadász csoportot. A film azok emlékét idézi fel, akiket a történelem elfeledett, akikről a régi rendszerben beszélni sem lehetett. Hét évtizednek kellett eltelnie, hogy elkészüljön az a film, amely felidézi a Gyergyói-medence hőseinek emlékét, az eseményeket, ugyanakkor megszólítja a túlélőket is. Egyúttal a második világháborúban viselt magyar katonai egyenruhákba öltözött szereplők révén hiteles korrajz bontakozik ki azokról a harcokról, melyek során a beszivárgás taktikáját választó orosz hadsereg bekerítette őket, és véres élethalálharcot vívtak. A filmben megszólaló veterán harcosok közül néhányan a film utómunkái előtt távoztak az élők sorából. Bár nem élhették meg a bemutatót, az ízes székely nyelvjárással előadott színes történeteik emlékezetesek maradnak. Úgy tudtak mesélni a legnehezebb helyzetekről is a gyergyói, remetei, alfalusi, borzonti veteránok, hogy közben megmosolyogtatják a nézőt. A katonai imádságuk: "Miatyánk….szabadíts meg minket a futólépéstől…", vagy "jöttek az oroszok féfelé, mint a hangyák…", "a puskákat bontottuk e’, s raktuk éssze…". De az már konfliktusforrássá vált, ha magyarságukban sértették meg őket a magyarországi tisztek azzal, hogy "oláhba oltott székelyeknek" nevezték a nagy teherbírású székely katonákat. A frontra indulást megelőzően "a pap tartott egy szózatot. Fiatal csóró vót…" – élik újra a múltat, akárcsak a minap történtekről számolnának be, és közben fiatalos lendület keríti hatalmába mindannyiukat. A vasárnapi pihenőnapokon írt levelek is kordokumentumok: "Gyöngyvirágom! Úgy tudtam, hogy az embert ecce’ keresztelik meg az életben. A katonát azonban kécce’. Második a tűzkeresztség. Asztán úgy megkeresztelkedtünk, hogy az első es eszünkbe jutott. A keresztszülők se vótak valami barátságosak. Üzenem a falubelieknek, hogy a században ahány remetei van, mind jól érzi magát". A gyergyóremetei születésű Nagy József a Székelyföld második világháborús eseményeivel foglalkozik. Arra a kérdésre, hogy mi ösztönözte e film elkészítését, elmondta, hogy kutatómunkája során a levéltárakban nem talált arról a korról írott dokumentumokat. 2007-ben kezdett el interjúkat készíteni a harcokban részt vett egykori katonákkal, majd a két évvel később Gyergyóremetén szervezett veterántalálkozót követően a visszaemlékezéseket videóra is rögzítették. A székely hősöknek emléket állító hadtörténész elmondta, hogy a Kereszthegy című filmet két helyszínen forgatták: 2013 nyarán a Gyergyói-medencében: Remete, Ditró, Tölgyes, Borszék körzetében, majd Magyarországon, a csobánkai katonai bázison. A szereplők önként jelentkezett hagyományőrző csoportok voltak, ezáltal a film költségvetése is ennek megfelelően alakult. Az alkotás rövidesen DVD-n is forgalomba kerül, jelképes összegért lesz megvásárolható, hozzávetőleg 20-30 lejért, és az igénylők a volt Kazinczy utca 18. szám alatti Bolyai Klubban is előjegyezhetnek. Szer Pálosy Piroska. Népújság (Marosvásárhely) 2014. augusztus 30.TékaforgatagKönyvbemutató a könyvtár udvarán Szerda este Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint dzsesszkoncertjével kezdődött a Vásárhelyi Forgatag részeként ez évben is megszervezett Tékaforgatag a Teleki Téka udvarán. A rendezvénysorozat csütörtök délben folytatódott, ekkor nyitották meg a történelmi könyvek vásárát (amelyen tíz könyvkiadó vesz részt), ezt követően pedig a Mentor kiadó mutatta be könyvújdonságait. A könyvtár udvarán Lázok Klára, a Téka és Káli Király István, a kiadó igazgatója, valamint Sebestyén Spielmann Mihály történész fogadta az érdeklődőket és szólt a szóban forgó kötetekről. Mint azt Káli Király István elmondta, a kiadó vezetői 1997-ben döntöttek arról, hogy teret kell biztosítaniuk Erdély történelmének – e döntés eredményeként született meg az Erdély emlékezete sorozat, amelyet eredetileg 20-25 kötetesre terveztek ugyan, de mára már a századik kötetet is meghaladták: a múlt ismerete nélkül nincs jelen, sem jövő. A sorozat elsősorban Marosvásárhely, illetve a Maros megyei magyarság történetére összpontosít, a kötetekben megjelent azon tematikus konferenciák anyaga is, amelyek a fenti tematikákkal foglalkoztak. Sebestyén Spielmann Mihály pedig arra is vállalkozott, hogy megírja Marosvásárhely történeti kronológiáját, ez lett az Időtár sorozat, amelynek eleddig három kötete jelent meg, az idei könyvvásárra valószínűleg elkészül a negyedik is, amely a huszadik század második felét, a diktatúra korát dolgozza fel. Ennek hozadéka, hogy rádöbbentek, a szóban forgó időszakról feltűnően kevés hiteles információ áll a rendelkezésükre, ezért lehetőség adódott az oral history közzétételére, amely kiegészíti a fellelt dokumentumokat. Ennek következménye pedig egy új sorozat lett: a Mentor Emberek, életek című sorozata. A kiadó új könyveiről Sebestyén Spielmann Mihály beszélt. Az első kötet, amelyről szólt, az Erdélyi testamentumok sorozat ötödik kötete, amely erdélyi nemesek és főemberek végrendeleteit tartalmazza, ezúttal a kora újkori Marosvásárhelyről. A könyv célja a marosvásárhelyi levéltárakban található fejedelemség kori végrendeletek vizsgálata és közlése. Hiteles dokumentumok találhatók benne, hiszen roppant őszinte műfaj a végrendelkezés. A kötetben közölt végrendeletekből következtethetünk az 1586-1689 közötti város anyagi és szellemi kultúrájára. A testamentumok nyelvéből azt is megtudhatjuk, milyen volt Vásárhely nyelvi állapota a 17. században. Itt az emberek magyarok voltak, magyarul beszéltek. A kötet anyagát a marosvásárhelyi levéltárból válogatták, Rüsz-Fogarasi Enikő rendezte sajtó alá. A bemutatandó második kiadvány Pál-Antal Sándor A székelyek földje és népe című könyve, amely a szerző kötetben eleddig meg nem jelent, az elmúlt 25 év során írt tanulmányait tartalmazza. A székelység mindennapjairól szól, és a miskolci könyvvásár egyik legkelendőbb könyvének számított, megérdemelten. A szerző levéltári munkássága alatt írta ezeket a tanulmányokat, amelyek levéltári hitelessége meggyőző és megkérdőjelezhetetlen. A harmadik kötet, amelyről szó esett, ugyancsak Pál-Antal Sándor munkája. A Székely székek a 18. században sorozat 6. kötetéről van szó, amely ezúttal névmutatót takar – több mint negyvenezer nevet tartalmaz, egyedülálló népességforrás, egyfajta székely népszámlálás a 18. századból. A kötet nagy segítséget jelent például a nyelvészek számára. A családnevek hihetetlen változatosságról árulkodnak, segítségükkel az olvasó is megkeresheti őseit, családjának felmenőit. Sebestyén Speilmann Mihály röviden szólt a kiadó többi sorozatáról is, valamint megemlítette: az Időtár negyedik kötete hatszáz nyomtatott oldalt tesz ki, és megjelenés előtt áll, valamint elkészült az első három kötet kiegészítőjével is, ami ugyancsak hatszáz oldalnyi. A könyvbemutató Borsos Tamás végrendelete egy részletének felolvasásával ért véget. K. Nagy Botond, Népújság (Marosvásárhely) 2014. szeptember 6.László LórántHÁBORÚS PRÉDIKÁCIÓK Az Erdélyi Református Egyházkerület az első világháború alatt Az egyház súlyos kihívás elé került: méltatni kellett egy világméretű konfliktust, amelyet kezdetben a magyar társadalom egy része üdvözölt és támogatott. Az erdélyi református egyház, akárcsak a Föld összes keresztény egyháza, 1914 júliusában súlyos kihívás elé került. Magyarázni és méltatni kellett egy, már első pillanataiban világméretűvé eszkalálódó konfliktust, amelyet kezdetben a magyar társadalom egy része üdvözölt és támogatott. Új, a háborút igazolni akaró irodalmi műfaj jelent meg, a háborús prédikációk és tanítások tömege került pappírra egy olyan korban, amikor a református egyház egyik legégetőbb kérdése a belmisszió volt. Az alábbiakban az Erdélyi Református Egyházkerület hivatalos lapját, a Református Szemlét és annak a háborúhoz köthető sajtóanyagát tekintjük át. A téma az évek során mindig az aktuális helyzethez igazodott. Így öt év református sajtóanyagát átnézve igen szemléletesen képződik le a háború képe. Meglepő, de úgy gondoljuk, hogy a korszak hangulatát tekintve mégsem kirívó, hogy 1914-ben Erdélyben pont azok a teológusok voltak a leglelkesebbek, akik egyben a református egyház megújulásának és a hitélet felpezsdítésének voltak a zászlóvivői, és a háború után szinte mindannyian fontos pozíciókat fognak majd betölteni. Elég itt csak Makkai Sándor, Révész László, Révész István, Bartok György és Kecskeméthy István nevét említeni. Az erdélyi református prédikációs irodalom és egyéb háborús írások elsősorban a német példákhoz kapcsolhatók, sok esetben német szerzőktől merítenek. 1914 augusztusában Makkai Sándor későbbi püspök nyitotta meg a sort „Ne rémüljetek meg a tűztől!” című írásával, amely a klasszikus példa lesz más szerzők további munkáihoz. Alapgondolata Péter I. levelének 4. 12-13 verseire épít: „Szeretteim, ne rémüljetek meg a tűztől, mely közöttetek támad”. Akárcsak az egész magyar sajtó és ennek nyomán a közvélemény, ő is a szerbeket és szövetségeseiket tette felelőssé a háborúért. Számos protestáns európai teológushoz hasonlóan - feltehetően még mielőtt ezek írásait olvashatta volna - a háborút Isten akarataként értelmezte, aki próba elé teszi népeit, melyek ezáltal lelküket Isten felé fordítják. Ezt a gondolatot viszi tovább egy másik beszédében, ahol Illés történetére alapozott. Eszerint a gyűlöletből szeretet lesz, azaz a háború tüze megtisztítja a lelkeket, Istenhez vezeti a népet. Ugyanezt írta le Bartók György teológiai tanár is: a háború szellemi és lelki újjászületéshez vezet. És valóban úgy tűnt, a történelem őket igazolja. Az egyházi sajtó a folyton ismételgetett nemzeti, nacionalista kliséket az Istenhez való megtérés motívumával megtoldva és ezeket gazdagon használva eufórikusan számolt be arról, hogy a templomok megteltek, a lelkészi teendők megsokasodtak, a bevonuló katonáknak, ha kellett, naponta osztottak úrvacsorát. Vallásos irományokkal látták el a frontra menőket, gyűjtöttek az itthon maradott szegény sorsú családoknak. Szószéken és tábori istentiszteleten nyíltan kimondták, hogy az, aki családját, hazáját védi, nem vétkez, ha gyilkol. Gyakorlatilag teljesen szembementek a lelki megújulást hirdető tanokkal, de megtalálták a módját annak, hogy a háborút mégis ezek keretében magyarázzák. 1914 őszén, a református teológián egy öt előadásból álló sorozat indult, ahol a professzorok fiatal hallgatók számára értelmezték a háborút a Biblia tükrében. Dr. Kecskeméthy István beszédében az Ószövetségi próféták példáját hozta fel, akik számos háború elindítói voltak, jelenlétűk egy-egy csatában erőt adott és a győzelem kulcsát jelentette. A háború szörnyűségeit Dávid király fiatalkori kegyetlenkedéseivel állítja párhuzamba és ennek kapcsán teszi fel a minden generációt izgató kérdést, hogy lehet-e az Ószövetség a kereszténység könyve. „Vannak javak, amelyeket csak ilyen rettenetes áron lehet megszerezni” mondja ki, hisz hitet nyerünk. A béke ugyan gazdagságot teremt, de elhalványulnak a nemzeti és vallási igazságok. Háborúval sújt Isten, mert szeret, és a háború fájdalmaiból megújulva kell kikerülni. Dr. Gidófalvi István, a teológiai intézet főgondnoka ennél is tovább megy, méltatva az öt előadást, „eszményi magaslatokról világították meg a háborút” és íme, a történelem is a modern prófétákat igazolja, hisz a magyar hadsereg helytállt, a nemzetiségek hűségesek és a hadikölcsön sikere megmutatta, hogy külföld nélkül is erős az ország. Nem kellett az idegen tőke a magyar gazdaság felvirágoztatásához. Az erdélyi református irodalom által propagált gondolatok teljes mértékben beleillettek a korszak nacionalista és nemegyszer xenofób hangvételű háborús európai irodalmába és a háború után kialakult, az erdélyi magyarság szempontjából kedvezőtlen helyzet miatt még hosszú ideig kísértettek az egyházi diskurzusban. A teológusok között Ravasz László, a későbbi Duna-melléki püspök mondta ki elsőként nagyhatású írásában, hogy egy korszak lezáródott, új eszmékért él és küzd a világ. Ezzel igazából a világi sajtóban is állandóan emlegetett új korszak motívumát emelte be a prédikációs irodalomba. Véleménye szerint a felgyorsult világ emberének lelkében békeidőben is háború volt. Szerinte értékek csak a tűzből születnek és az új korszakban annyi lesz az öröm, mint amennyi szenvedést elbírunk most. Ugyanerről beszélt Nagy Károly is, aki 1918 januárjától Kenessy Bélát követte a püspöki székben. Pragmatikusabb álláspontot egyedül Dr. Kenessey Béla püspök képviselt. A fent említettekhez képest számos konzervatív elemet tartalmazó „Háború és vallás” című előadásában 1914 novemberében mondta ki, a háborús irodalom egészét tekintve is elsők között, hogy nem Gavrillo Princip szerb diák a felelős, hanem az erkölcseiben megromlott európai társadalom. Komolyabb elemzésbe itt most helyszűke miatt nem bocsátkozhatunk. Az említett példák az egyházközségek szószékein csak felerősödtek, illetve esetenként eltorzultak. Az erdélyi püspökség és teológia körül csoportosuló teológusok többsége 1915-re teljesen kiábrándult a háborúból. Talán az első sebesülteket szállító szerelvények, a soha nem látott szenvedések, a kezdeti katonai sikertelenség voltak kijózanító hatással. A háború mint a lelki és nemzeti újjászületés lehetséges útja kikopott az erdélyi szerzők írásaiból. A Református Szemle 1915. évi sorozatában a fent említett szerzők neve, Nagy Károly főjegyző kivételével hiányzik. Többnyire német háborús irodalomból fordítottak és interpretáltak. Csűrős József vidéki lelkész lett ennek a vonalnak a meghatározó alakja. A C. Röttinger, Rittelmeyer, Niebergall, Traub, Jatho, Naumann és Krimss, illetve a Kriegsfulgblatterből átvett írásokban már tükröződik a társadalom kétkedése, ott vannak a félelmek: csődbejutott-e a kereszténység? Ezen munkák türelemre, kitartásra intenek, a háborút szükséges rossznak állították be, és maradt a sokat állított és tagadott motívum is: minden Isten akarata. 1916-ban még kevesebb volt a hasonló típusú írás, bár Csűrös József lelkész és néhány társa még szorgalmasan gyártotta a fentiekhez hasonló írásokat. A háborúval kapcsolatos írásokat bőségesen találunk a továbbiakban is, de ezek már rendelkezések, helyzetelemzések és tényfeltárások, hisz Erdély is háborús terület lesz. Kenessey Béla püspök Háborús húsvét című írásában még biztatott, hangsúlyozta a haza védelmének fontosságát. Az év második felében azonban teljesen megváltozott a háborúról való beszédmód. Románia szembefordulása a Központi Hatalmakkal és augusztusi támadása kelet Erdély magyarok lakta vidékeit érintette első sorban, az erdélyi székelységet, amelynek a magyar nemzeti politika különleges szerepet szánt Erdély elmagyarosításában. Korábban Magyarország magyarlakta területeit nem érintette a háború. A pszichológiai sokk a sikeres katonai reváns ellenére mai napig megmaradt a magyar köztudatban. Kenessey augusztusi és decemberi körleveleiben már nyíltan kimondta, hogy a háború a civilizáció és az emberi kultúra teljes csődje. Isten akaratáról itt szó sincs, a vizsgált személyek közül a püspök az egyedüli, aki ezt az érvet a korábbiakban sem hozta fel. A közvetlen háborús élmények, a menekülésben embertársat meglopó, megzsaroló ember, a hadibeszállítók csalásai szolgáltattak témákat Kenessey ekkori beszédeihez. Figyelmeztetett, hogy az egyháznak meg kell maradnia a régi úton, és még erőteljesebben kell szolgálnia Istent és a nemzetet. A háborús jelenben pedig, a nagy lelki és anyagi nyomorúság idején vigasztalni kell az ige szavaival és fel kell ébreszteni a szunnyadó lelket. 1917-re megcsappantak a háborús egyházi beszédek, írások a Református Szemlében. Továbbra is a német szerzőket fordították. Mesterkéltek voltak, a hivatalos propaganda szólamait vették át: kitartásra biztattak és csak a megalkuvás nélküli békekötést támogatták. Igaz, 1917-et egy jó évnek is nevezhetnénk a Központi Hatalmak szempontjából, legalább is a keleti és olasz frontokon. Az 1918-as év újévi beköszöntője azt is megkérdőjelezte, hogy szabad-e azt a kifejezést használni, hogy boldog újesztendőt, hisz a szerző szerint nyilvánvaló a társadalmi szétesés, elszabadult, romlott erkölcsök uralkodnak, a háború nem éltet, mint ahogy 1914-ben az Ószövetségi példák alapján magyarázták. Ekkor már sejthető volt, hogy a bajok más természetűek lesznek, mint a háború kezdetekor. Itt első sorban a nemzetiségi és társadalmi feszültségekre gondolt a szerző. Az erdélyi magyar háborús egyházi irodalom egy, a magát uralkodó, többségi nemzetnek képzelő magyarság egyházi irodalma volt. A központi vezetés sem a korszakot megelőzően, sem a háború idején nem számolt komolyan a nemzetiségek centrifugális érdekeivel. Az államhatalom az 1916-os román támadás után sem vonta le a következtetéseket, de az egyházi vezetők sem. A korabeli egyházi dokumentumokból kiderül, hogy az egyházi elit világosan látta, hogy a román értelmiség is megosztott a Romániához való csatlakozást illetően, de erről sose beszéltek, egységes magyar nemzetben gondolkodtak. Ezt, a későbbi történések alapján tévesnek bizonyuló álláspontot képviselte a református egyház is. László Lóránt László Lóránt könyvtáros, történész, a marosvásárhelyi Teleki-Bolyai Könyvtár munkatársa. Történelem szakon végzett a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen 2003-ban, ugyanitt mesterizett Történeti-antropológia szakon 2007-ben. 2008-tól egyháztörténet szakos doktorandusz a BBTE Református Tanárképző Karán, doktori kutatásainak témája: a Felekezetközi Tanács története. Kutatási területe: Marosvásárhely dualizmus kori társadalom története, illetve az erdélyi református egyház története a két világháború között. A szerző a marosvásárhelyi történészek Borsos Tamás Egyesületének elnöke. Transindex.ro 2014. szeptember 20.Bukarest – 555, magyarokkal, sztereotípiákkalBukarest pénteken ünnepelte „fennállásának”, voltaképpen első hivatalos, írásos említésének 555. évfordulóját. Negyvennégy éve a román fővárosban élő (és több sorstársához hasonlóan magát „átmeneti bukarestinek” tartó) magyarként érdemesnek tartottam eltöprengeni e több mint hatodfél évszázados várostörténet magyar vonatkozásain. Részben megtettem a budapesti Heti Világgazdaság felkérésére egy – Londont, Berlint és Bécset is magába foglaló – rövid összeállításban, de a hazai olvasó számára nyilván bővebb megközelítés szükséges. Bucur pásztor és a csángáló nyája A legenda szerint a várost egy Bucur nevű, juhait a környéken legeltető pásztor alapította, s innen jön a neve is. Történészek valószínűbbnek tartják, hogy a 14. század végén tette le az alapkövét Mircea cel Bătrân havasalföldi uralkodó. Tény, hogy első írásos említése 1459-ben történik, nevének eredetére pedig több magyarázat született. Egy 17.századi török utazó szerint egy itteni török törzs fejének Ebu-Karis nevű fia lett volna a „névadó”. A 18. század végén egy svájci történész a „bucura, bucuros”, tehát az öröm szót tartja eredeténél. Ezt alátámasztani látszik, hogy a város nevét a fanarióta (vagyis Konstantinápoly, Isztambul Fanar nevű negyedéből származó) görög uralkodók Hilariopolisnak fordították, ami a Vidámság Városát jelenti. Tény, hogy Bukarest ma is, az Európai Unió tizedik legnagyobb városaként (közel kétmillió stabil, bizonyos napokon hárommillió lakossal, nem is számítva a város körüli, nemsokára Metropolis Övezetté nyilvánítandó helységek félmillió lakosát) meglehetősen vidám hely. Hány magyar él Bukarestben? Csak azt a tévhitet kellene leszoknunk, hogy Bukarest „Budapest után a legnagyobb magyar város”! Sosem volt az, most pedig alkalmasint a tizedik sem. Persze a bukaresti magyarok számát soha senki nem tudta pontosan megmondani. A legutóbbi, 2012-es népszámlálás Romániában 1 millió 238 ezer magyart (az ország összlakosságának 6,5 százaléka), a fővárosban nem egészen három és félezer magyart mutatott ki. Az utóbbi érték nem lehet reális, hiszen csupán a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) bukaresti szervezetének nyilvántartásában közel hatezer fő szerepel. Adatokkal szolgálhat a három egyházközösség (két református és egy katolikus), az Ady Endre Elméleti Líceum, a Bukaresti Petőfi Művelődési Társaság (amely a Petőfi Házat, a magyarok kulturális központját működteti), ám az összesítést nehezítik a nyilvántartás nehézségei, az átfedések és a demográfia bonyolult dinamikája. A derűlátó becslés sem teheti ma több, mint tízezerre a bukaresti magyarok számát. Már azokét, akik nem asszimilálódtak teljesen, magyarnak vallják magukat. Ezen fölül vannak az „átmeneti magyarok”: itt dolgozó, de Erdélybe visszavágyó és adandó alkalommal visszatérő köztisztségviselők, politikusok, újságírók, orvosok – no meg magyarországi diplomaták, üzletemberek. A kurucok telepedtek meg leghamarabb Egy rövid történeti áttekintés érdekes lehet. Bár már előbb, akár a 15. században letelepedhettek itt erdélyiek (a legkorábbi magyar feljegyzések Bukarestről a városon átutazó Borsos Tamástól, a 17. századból származnak), az első népesebb csoport a menekülő kurucokkal érkezett Bukarestbe. A város egyik negyede, Berceni szinte bizonyosan a menekülő kuruc főgenerális, gróf Bercsényi Miklós nevét őrzi, II. Rákóczi Ferenc harcostársa a török-osztrák háború idején, 1717-ben vonulhatott át itt. Mikes Kelemen két ízben is megfordult Bukarestben, biztosan tudjuk, hogy 1739-1740 telét itt töltötte. Különben a városnak mindig is volt – többé-kevésbé történelmi kényszerből is – némi kozmopolita jellege. Az első olyan népszámlálást, amely az etnikai hovatartozásra is kiterjedt, 1810-ben az orosz megszállók készítették Bukarestben, ez összesen 70 ezer lakost mutatott ki, amiből 1226 volt az “osztrák” (ami főleg magyart jelenthetett), a bukaresti magyarság akkori létszáma három-négyezer főre tehető. Az 1838-as összeírásban utalás történik a magyar iparosok, munkások, segédek foglalkozására: ács, kőműves, asztalos, szűcs, csizmadia, borbély, pék, gombkötő. Tömegesen érkeztek a magyar menekültek Havaselvére a világosi fegyverletétel után és a Bach-korszak éveiben. 1856-ban a református egyházközösség körülbelül négyezer hivőt számlált, a katolikusok száma nagyjából ugyanennyi lehetett. 1899 decemberében a 282 ezer bukaresti lakos közül hozzávetőlegesen 20 ezer magyar volt – ez már az 1877-es függetlenségi háború utáni gazdasági fellendülésnek is eredménye. Az 1930-as népszámlálás 24.052 magyar lakost talált Bukarestben, az Országos Magyar Párt azonban megóvta a cenzust, a fővárosi magyarság lélekszámát 35-36 ezerre becsülve. Ez lehet a csúcsérték, ennek alapján és ekkor nevezhették Bukarestet a legnagyobb magyar városnak Budapest után. A két világháború közötti felvirágzása idején kapta a város (voltaképpen a központi része, amit ma Óvárosnak neveznek!) a “kis Párizs” kissé gúnyos felhangú, de elismerő becenevet. Az 1940-es bécsi döntés után sok magyar elhagyta Bukarestet, a háború után a csökkenés folyamatos: 1956 február – 11.687 fő, 1966 március – 9.287 fő, 1977 január – 8453 fő. A rendszerváltó fordulat után, 1991-ben hivatalosan 8355 ember vallotta magát Bukarestben magyar nemzetiségűnek. A templom és az iskola A lemorzsolódás tehát egyértelmű – és belátható a folyamat végeredménye is. Ilyen körülmények között pedig, reálisan tekintve, a megmaradt intézményi háttér és az olykor önfeláldozó szervezőmunka ellenére nehéz egységes és tagolt, specifikusan „bukaresti magyar” kultúráról, gazdasági-társadalmi tevékenységről beszélni. Az oktatás és a vallásgyakorlás a kivétel. A magyar tannyelvű Ady Endre Elméleti Líceum, vagyis a középiskolai szintű oktatás mellett a Bukaresti Tudományegyetemen hungarológiai tanszék is működik. A román közszolgálati televízió heti öt órában sugároz magyar műsort, a Bukaresti Rádió napi egy órában. A már említett Petőfi Házzal együtt a Magyar Kulturális Intézet nem csupán a művelődés rangos központja, hanem a bukaresti magyarok közösségápoló találkozóhelye is. A Barátok római katolikus templomában hetente kétszer magyarul miséznek. A Calvineum és a Szőlőskerti református templomokban hetente többször tartanak magyar nyelvű istentiszteletet, s az unitáriusoknak is van istentiszteletük. Budapest névadásakor Bukarest volt a minta És maradnak a „léggyökereken” táplálkozó kapcsolatok Erdéllyel és Magyarországgal. Például akik manapság derülnek vagy füstölögnek azon, hogy messziről jött turisták, művészek a két főváros nevét összetévesztik, gondolhatnának arra (alkalmasint még jobban bosszankodva), hogy bizony a Budapest név létrejöttekor mintegy Bukarest volt a minta. Amikor ugyanis Széchenyi István 1831-ben felvetette, hogy a magyar főváros neve legyen Budapest, egyik érve az volt, hogy ez a név „kevés év, sőt hónap múlva olyan megszokottan s könnyen hangoznék, mint Bukarest”. Széchenyinek egyébként közismerten jók voltak a kapcsolatai a havasalföldi politikai és gazdasági elittel – alkalmasint az 1834 őszén az Al-Dunán és Bukarestben tett látogatása volt az, amikor egyik jótanácsával nem csak a román főváros fejlődéséhez járult hozzá, hanem a nyelvet is gazdagította. Síksági városként – aminek turisztikai és nem kevésbé gazdasági előnye, hogy egyaránt viszonylag közel van a Fekete-tengerhez és a Déli-Kárpátok vonulatához – Bukarest mind a mai napig meglehetősen védtelen az időjárás viszontagságaival szemben. Híresek a kánikulák és a gyakori szélfúvások. Miután többször leégett, Széchenyi javaslatára építették fel a bukaresti elöljárók azt a tűzoltótornyot (a bukaresti magyarok tűzvigyázó toronynak hívják), amelyet a körfolyosója miatt, a ’folyosó’ szavunk alapján a mai napig „foişor”-nak neveznek: Foişorul de Foc. (A román nyelvben több száz magyar jövevényszó van, a szókincs mintegy másfél százaléka.) Koós Ferenc, az intézményalapító Néhány szót a bukaresti magyar intézményépítőkről. Úttörőként Sükei Imre (1780 – 1848) református lelkészt tartjuk számon, aki 1815-ben a lakásán kezdte tanítani írni-olvasni a magyar gyermekeket, négy év múlva pedig közadakozásból felépítette az első bukaresti református templomot és az „iskolaházat". A bukaresti magyarság első igazi nagy szervezője Koós Ferenc (1828 – 1905) volt. 1855-től 1869-ig tevékenykedett református lelkészként és tanítóként Bukarestben, hathatósan támogatta az 1848-as magyar emigránsokat. Koós 1856-ban új, tágasabb iskolát építtetett, a magyarságot felekezeti különbség nélkül tömörítette a református egyház és iskola köré. Társaskört, könyvtárat alapított, a szegényebb tanulók támogatására alapítványt létesített. Bukarestről szóló emlékirata (Életem és emlékeim) az első jelentős irodalmi mű, amely belülről ábrázolja Bukarest és az itt élő magyarság világát. Koós indította meg, Oroszhegyi Józsával együtt, 1860-ban az első bukaresti magyar újságot, a Bukaresti Magyar Közlönyt. Egyszemélyes intézményként tartjuk számon a pezsgő életű 19. századból Barabás Miklós (1810 – 1898) festőművészt, aki másfél évig lakott Bukarestben, és itt telepedett le és dolgozott mint udvari festő és fotográfus a kolozsvári születésű Szathmáry Pap Károly (1812 – 1887). A '70-es évek „nyitása” Nagyot ugorva, 1970 körül történt meg Romániában a magyar kulturális intézményeknek az a központosítása, ami – nyilván propagandisztikus indítékkal, a „nyitás” bizonyítására – egyszersmind új intézmények létrehozását is jelentette. A Domokos Géza vezette Kriterion Könyvkiadó, a Huszár Sándor főszerkesztette A Hét, valamint a Bodor Pál igazgatta, már említett magyar tévéadás egy ideig a romániai magyar könyvkiadás, az írott és sugárzott sajtó központjává tette Bukarestet. A kiadó és a lap elköltöztével a bukaresti magyar kulturális elit sokat veszített. Jegyezzük azért meg itt, hogy 2013. novemberétől ismét van periodikus kiadványa: a Brassói Lapok havi mellékleteként megjelenő Bukaresti Magyar Élet. (Közvetlen elődje a 2004 és 2007 között szintén havonta megjelenő Bukaresti Magyar Közlöny volt.) A bukarestiek „szívesen ütköznek” Mivel szembesül a Bukarestbe érkező, költöző magyar ember? Néhány alapélményről szólni kell. A legfeltűnőbb a pergő, hangos beszéd, az emberek összehasonlíthatatlanul barátságosabbak és közlékenyebbek, mint például Budapesten. Proxemikai sajátosság, hogy a közlekedési eszközökön, bevásárlóhelyeken a bukarestiek keresik a közelséget, a testi érintkezést, „szívesen ütköznek”. „Nagyon meglepő volt és nagyon pozitív ez a délies nyüzsgés, ez a mediterrán pezsgése a városnak. A mindennapi életben azért vannak bosszantó apróságok. Például, amikor az ember bevásárolni megy, ritkán esik meg, hogy ne lökjék fel legalább tízszer vásárlás közben. Nem elítélem, ez a helyi kultúra, nem rossz, ez itt így van, az én személyes ízlésem ennél visszafogottabb, nyugodtabb” – vallotta be egyszer Diósi László, a bukaresti OTP Bank elnök-vezérigazgatója. Ha a viselkedés olykor keleties is, ma már nem kevésbé tapasztalható a nyugati tempó. Egy évtizedes pangás után, különösen az utóbbi években, a második mandátumánál tartó főpolgármester, Sorin Oprescu sebészprofesszor érdemeként is, a román főváros elképesztő változáson ment át. Drávucz Herbert nagykövetségi tanácsos: „Négy év ittlét után elmondhatom, hogy igazán látványos fejlődés tapasztalható minden téren. Sorra nyílnak a plázák és bevásárlóközpontok, amelyekben minden Európában létező vagy szokásos árut meg lehet vásárolni. Év végén, de különösen ünnepek előtt nagy vásárló tömeget látunk, és bár tudom, hogy nagy a szegénység Romániában, mégis az az érzésem, hogy az emberek jól élnek, sok mindent meg tudnak engedni maguknak.” Ki nem használt lehetőségek „Közös dolgaink”, a két nép kapcsolata természetesen fontos a szórványnak számító, hovatartozása tekintetében bizonytalan bukaresti magyarság számára is. Annak ellenére, hogy a bukaresti magyarok nem csupán az anyaország, de még az RMDSZ által is elhanyagoltnak érzik magukat, s valahogy tényleg nincs meg az az összekötőkapocs-szerepük, ami kialakulhatott volna. Ehhez hozzájárult a magyar, de akár az erdélyi jobboldal lenézése, olykor kifejezetten kiközösítő magatartása a bukaresti magyarokkal szemben. Kár, mert sok a lehetőség. Füzes Oszkár, volt magyar nagykövet: „Úgy gondolom, hogy Románia hatalmas utat tett meg az elmúlt tizenkilenc évben, nagyon jelentős a szellemi-, civilizációs- és értékrendi fejlődés, nagyon fontosnak tartom, hogy Románia végül is a nyugati értékrend mellett döntött. Azt hiszem, hogy 1992-93-ig ez nem volt ennyire biztos és világos, azóta egyértelmű, hogy Románia velünk együtt közös nyugati értékrendhez tartozik. Azt hiszem, ez olyan történelmi horderejű dolog az itt élő magyarság és Magyarország szempontjából, amit nem hangsúlyozok, mert túl általánosnak hangzik, valójában mindent befolyásol és mindent meghatároz.” A bukaresti románok magyarokhoz való viszonya érezhetően javult. Bukarest egyre inkább kozmopolita város. Szomorú összehasonlítás: a romániai, bukaresti fiatalok sokkal nagyobb arányban beszélnek idegen nyelveket, jelesen az angol nyelvet, mint a magyarországiak, a budapestiek. Persze élnek még sztereotípiák, de – az olykor a politika miatt felkavart nacionalizmus ellenére – lecsengőben vannak. Garzó Ferenc, az MTI volt tudósítója: „Úgy vettem észre, hogy az erdélyi románokban még ott van a magyarokhoz való viszonyulásnak egyfajta fóbiája. Bár a szó egy kicsit erős, azt mondhatjuk, hogy az erdélyi nem tud nem gondolni a fehér elefántra, nem tud nem gondolni arra, hogy magyarok vannak a környezetében, és hogyan élte meg ezt az apja, a nagyapja. Van, akiben megmaradt az indulat, van, aki éppen ellenkezőleg túlkompenzálva próbál kedves és udvarias lenni a magyarokkal, még inkább hangsúlyozni, hogy neki semmi baja a magyarokkal, hogy nehogy az legyen, hogy az őseinek a fóbiája él benne tovább. Érzem mindig, hogy valahol számukra ott van a kisagyukban a magyarokhoz való viszonyulás problémája. Bukarestben ilyent nem látok, itt nem is nagyon értik sokszor, hogy mi a baj a magyarokkal, alig-alig lehet érezni magyarellenes megnyilvánulást. Egy kicsit emberarcú, jó értelemben vett naivitás van a nacionalista kérdésben. Valaki viccesen elmondta nekem, hogy mit kívánnak Erdélyben a románok egymásnak, és mit kívánnak Bukarestben: Erdélyben azt mondják „Spor la treabă!” (Jó munkát!), itt meg "Servici uşor!" (Könnyű szolgálatot!) kívánnak egymásnak. Ők maguk is egy kicsit ironikusan látják a különbséget az erdélyi és a bukaresti románok között.” Mint látható, fentebb magyarországi bukarestiek szövegeiből idéztem. Pontosabban rádióinterjúiból, amelyek Vincze Loránt Életeink című negyvenöt részes sorozatában hangzottak el a bukaresti rádió magyar adásában, könyvként pedig a Bukaresti magyarok című, a csíkszeredai Pallas Akadémia Könyvkiadó által tavaly megjelentetett kötetben jelentek meg. (Az interjúk a 2007 és 2008 között készültek. A nyilatkozók akkori tisztségeit tüntettem fel, ahogy a kötetben szerepelnek.) Fontos könyv még a bukaresti magyarokról Nagy Sándor (1896 – 1954) volt bukaresti református lelkész korai munkája (A regáti magyarság, Kalota Kiadó, Kolozsvár – Zé Kiadó, Sopron, 2000), a jelenből Bányai Éva Sikertörténet kudarcokkal (Bukaresti életutak. Beszélgetések bukaresti magyar értelmiségiekkel) című kötete (Kolozsvár, 2006, Komp-Press – Korunk Baráti Társaság), és talán elolvasható e sorok írójának szubjektív Bukarest-rajza is (Bukaresti élet, képek, Scripta Kiadó, Nagyvárad, 2000). Román nyelven a legfontosabb könyvek: Demény Lajos (1926 – 2010) történészprofesszor összefoglaló munkája (Maghiarii din Bucuresti, Editura Kriterion, Cluj, 2002) és Hentz Hilda részletes leírása (Bucureştiul maghiar: scurtă istorie a maghiarilor din Bucureşti de la începuturi până în prezent, Biblioteca Bucureştilor, 2011; amelynek egyetlen elírását kell kiigazítanom: Varga Katalin nem a férjével, Dankanits Ádámmal együtt halt meg a földrengésben, hanem sorstragédiába illően néhány hónap múlva, autóbalesetben.) Több „alapélményről” nincs terünk írni: a monumentális-megalomániás Nép Házáról (amelyben a Parlament működik és amely az 555. évforduló alkalmából ma nagyszabású, hipermodern látvány- és előadó művészeti rendezvény színhelye); a híres kóbor kutyákról (martak meg halálosan japán diplomatát is, két éve pedig egy parkban egy kisgyereket marcangoltak szét – ezzel telt be a pohár, s a népharag hatására a hatóságok számukat idén hatvannégyezerről húszezerre csökkentették); a földrengéstől való félelemről (1977. március 4-én este a Richter-skálán 7,2-es fokozatú volt a katasztrófa, a lapokban rendszeresen jelennek meg rémhírek a közelgő újabb nagy földrengésről, Bukarestben sok a roskatag épület); a város tavak-övezte parkjairól (a leglátogatottabb a Herăstrău, de a magyaroknak kedvesebb a városközpontban, a Petőfi Ház tőszomszédságában fekvő Cişmigiu, amelynek taván tavasztól őszig csónakázni, télen korcsolyázni lehet); az ingatlanpiac pangásáról (az idén állítólag megmoccant, de alulírott még mindig képtelen eladni jó negyedben levő lakását); az eklektikus építészetről, a csodálatos természettudományi múzeumról, az egykor káprázatos és még mindig eleven színházi életről, a kulináris szokásokról és lehetőségekről, a legnagyobb kelet-európai sörözőről, amelyet a Herăstrău parkban tervek szerint jövő nyáron avatnak fel ... Mentségünk, hogy Bukarestről a kevés is sok. Ágoston Hugó, maszol.ro 2014. szeptember 24.A legnagyobb kaland (1.)Beszélgetés Sebestyén Spielmann Mihállyal az erdélyi zsidóság történetéről A marosvásárhelyi zsidóság múltjáról tartott két sikeres előadást a Vásárhelyi Forgatag tavalyi és idei rendezvényén Sebestyén Spielmann Mihály történész, író, a Teleki Téka nyugalmazott vezető könyvtárosa. A volt Iskola utcai zsinagógát mindkét alkalommal megtöltötte az érdeklődő közönség. – Nem én kerestem a témát, hanem fordítva, a Vásárhelyi Forgatag szervezőinek jutott eszébe, hogy hasznos lenne bemutatni a marosvásárhelyi zsidóság történetét. A Borsos Tamás Egyesület két történésze, Novák Zoltán és László Lóránt keresett meg, az ő ötletük volt az előadás. A zsinagóga pedig szinte kínálta magát, a hitközség vezetője ugyanis a megnyitását szorgalmazza, mert sokan nem ismerik, másrészt kitűnő az akusztikája, nagy a belvilága, s Közép-Kelet-Európa más országaiban is, ahol a zsidók száma nagyon megfogyatkozott, a hitélet szolgálata mellett a zsinagógákat megnyitották a közönség előtt. A témát nagy kiterjedése és a hallgatóság meglehetősen összetett volta miatt két részre osztottam. – Menjünk vissza a kezdetekre. Mikor telepedtek le a zsidók Marosvásárhelyen és környékén? – Az erdélyi zsidó közösség 450-500 éves. Az első komoly híradások a XVI. századtól kezdődtek, amikor feltűntek Európa keleti felében, s itt Erdélyben is, bár ez a terület kiesik a nagy kereskedelmi útvonalakból. Elsősorban a Konstantinápolyból érkező zsidó kereskedők keresték fel Erdélyt, akik Nyugat-Európába tartottak. Érdekes módon a törökök befogadónak bizonyultak, s a Spanyolországból kiűzött zsidók a török birodalomban kaptak menedéket. Bethlen Gábor, akinek egészségét hamar kikezdte az állandó hadviselés s a korabeli életmód, orvosokhoz fordult. Egy Konstantinápolyban élő zsidó orvost ajánlottak, Sassza Ábrahámot, aki a történészek véleménye szerint tiszteletdíjként azt kérte, hogy Konstantinápolyban élő hittársai Erdélyben is letelepedhessenek. – Mi vonzotta őket ebbe a térségbe? – Egyrészt a Konstantinápoly és Nyugat-Európa közötti nagy távolság, és feltehetően a só, továbbá az aranybányászat és az élőmarha-export. A fejedelem Gyulafehérvárt jelölte meg egyetlen letelepedési helyként, s a következő fejedelmek idején, amikor megszigorodtak a gazdasági viszonyok, az erdélyi törvényhozás úgy döntött, hogy sehol máshol nem engedélyezik a letelepedésüket. Marosvásárhely és környéke, egész pontosan Marosszentkirály és Náznánfalva kivételt képezett. A hely földesurai ugyanis engedélyt nyertek arra, hogy letelepíthessék a zsidókat, ami azzal a következménnyel járt, hogy Marosszéken és Udvarhelyszéken a XVII. század végén és a XVIII. század elején már egy nagyobb közösség élt és dolgozott. Közös imaházuk volt Marosszentkirályon, ami az 1940-es években még állt, de ma már csak két tábláját őrzik a budapesti Dohány utcai zsinagóga múzeumában. A táblákon az akkori zsidók megköszönték Mária Teréziának és fiának, II. Józsefnek, hogy támogatták őket. 1850-ig a közösség néhány tagjának sikerült pénzzel elintéznie, hogy Marosvásárhelyre költözhessen, ami a nagy többség számára csak 1850-ben vált lehetségessé, amikor az osztrák hatóságok megszüntették a feudális kiváltságok rendszerét, többek között a városi autonómiának a letelepedésre vonatkozó jogát. Ami azt is jelentette, hogy a közösség tagjai a megélhetés, a kereskedelem érdekében beköltöztek a városba, ahol telket vásároltak. A legolcsóbb telkeket kapták meg a Kossuth utcában és annak végén, amelyek árvízveszélyes területek voltak, ahol minden két vagy három évben elölről kellett kezdeni a házépítést, a rendbetételt. A Kossuth Lajos, az Arany János és a Sörház utca környéke még a XX. század elején is sok zsidó családnak nyújtott menedéket. A gazdagabbja beköltözött a város központjába, ahol impozáns épületeket emeltek. Kirívó példa erre az egykori rendőrségi székhely a főtéren, a Feigelbaum-palota, amely tulajdonosáról kapta a nevét, aki kereskedő volt, gyermekei pedig ügyvédek. Az emancipációt, ami a keresztény népességgel azonos polgárjogokat jelentett, 1867-re szerezték meg a zsidók, amikor a magyar parlament politikai szempontból egyenrangú polgároknak nyilvánította őket, s mint ilyenek, a férfiak választhatók voltak és választójoggal rendelkeztek. A választójogot a magyar nyelv ismeretéhez, az írni-olvasni tudáshoz, a nagykorúsághoz kötötték. – Az Erdélyben letelepedett zsidók eredetileg milyen nyelvet beszéltek? – A legelsők kétféle rituális közösséghez tartoztak, egyrészt a szefárd zsidók, akik a ladinot, egy spanyol-héber keverék nyelvet beszéltek, a többiek egy némettel és lengyellel kevert hébert, a jiddis nyelvet, amely a középkori német nyelv szókincsét és kiejtését vitte tovább. Ez utóbbiak voltak többen. 1850 után rohamos, önként vállalt magyarosodás kezdődött el, s egy század végi felmérés szerint a zsidóknak már körülbelül csak a 10 százaléka beszélte anyanyelvi szinten a jiddist, a többiek számára megmaradt egyfajta második nyelvnek, amelyet akkor használtak, ha nem akarták, hogy megértse a gyermek. A század végére az emancipáció azt is jelentette, hogy az intellektuális pályák felé indultak el. A zsidó fiatalokban nagyon erős volt a továbbtanulás, a bármi áron diplomát szerezni fontossága, ami egzisztenciális függetlenséget adott. Sok mérnök, jogász, orvos, bankár, újságíró került ki közülük. Ez azzal magyarázható, hogy a zsidó kereskedő, aki jobbára csak ingóságokkal rendelkezett, kénytelen volt folyton számolni, s a láthatatlan Istenben hitt, így adott volt az elméleti megalapozottság ahhoz, hogy a modern absztrakt gondolkodás sok kiválósága megszülessen. Ami az életmódjukból adódott, és nem abból, hogy a zsidók születetten okosak lennének. Az első világháború végére Marosvásárhelyen jelentős izraelita közösség élt, 2750 lélek, akik vállalták zsidóságukat. Ehhez hozzá kell tenni, hogy a magyar népszámlálások azt, hogy zsidó, nem tekintették nemzetiségnek, csupán vallásnak. A magyar zsidók különlegessége az volt, hogy legalább három vallási irányzathoz tartoztak, olykor nem is beszéltek egymással, a híres zsidó összetartás tehát csak mítosz. – Ha részleteznéd a három irányzatot… – Az ortodoxok mereven ragaszkodtak a hagyományokhoz, a reformisták, azaz neológok a főbb imákat mondták héberül, de minden mást magyarul vagy németül, ugyanis német és magyar nyelvterületen hódított ez az irányzat, amely beengedte az orgonát a zsinagógába, lazított a vallási és étkezési szokásokon, a rabbiknak nem tette kötelezővé a szakállviselést stb. A neológok Marosvásárhelyen a gazdagabb zsidók közé tartoztak, ők a feltörekvő kapitalizmus idején jobban érvényesültek. Ilyen volt Bürger Albert, Meszticz Mihály, a Farkas család, amely az összes nagyobb Maros menti fafeldolgozó telepet birtokolta. Ők építették föl az Iskola utcai zsinagógát Jacob Gärtner bécsi építészmérnök tervei alapján. – Az előadás második része az első világháború befejezésével kezdődött. Mi jellemezte a két világháború közötti időszakot? – Az első világháború befejeztével teljesen új helyzet állt elő, az új államban meg kellett találni a modus vivendit egyrészt a regáti román világgal, másrészt az odaát élő zsidókkal. Míg az erdélyiek teljes polgárjoggal rendelkeztek, vallásukat (1895-től) elismerték, addig a regátiak számára csak a nyugati hatalmak nyomása hozott javulást. A nagyhatalmak azzal a feltétellel kötöttek békét Romániával, ha a zsidókat egyenrangú román állampolgároknak ismeri el. Elméletem szerint, amit az utólagos gyakorlat is igazolt, az erdélyi zsidók előtt három út állott. Egyfelől a vallási-kisebbségi élethez való ragaszkodás, a gazdasági kapcsolatok ápolása az őket körülvevő közösséggel, és minden nem zsidó ügytől való visszahúzódás, ami elsősorban a Máramarosban élő közösséget jellemezte (Elie Wiesel is onnan került ki). A cionisták célja, akik már 1912–14-ben szervezkedtek Marosvásárhelyen, s önmagukat nemzetiségnek, sőt nemzetnek tekintették, az önálló nemzetállam megteremtése és a zsidóknak az évszázados üldöztetés és száműzetés utáni hazatelepedése volt. Ehhez táborokat alapítottak, ahol fizikai munkára készítették fel a fiatalokat, katonai kiképzést is adtak, a modern héber nyelvet kezdték el oktatni, iskolákat és óvodákat alapítottak, tanfolyamot indítottak, lapot adtak ki és szervezetet hoztak létre minden városban. A harmadik csoportot azok képezték, akik a kor szokása szerinti némi gúnyos ízzel Mózes vallású magyaroknak vallották magukat. Nem szakítottak ugyan a zsidósággal mint eredettel, de a magyar nemzeti célokért és a kisebbségi magyar létben vállaltak szerepet, szolidárisan Magyarországgal, amely számukra polgárjogot adott. Ezek az emberek Marosvásárhelyen a magyar kultúrát támogatták, könyveket adtak ki, s úgy érezték, hogy az iskolarendszert fel kell karolniuk, nem sajnálták a pénzt a kisebbségi szervezetektől, s az Országos Magyar Pártnak akár vezetőségi tagjai is voltak. 1937–38-ig töretlenül hittek abban, hogy a revízió eszméje győzedelmeskedik, Trianon megszűnik, a visszatér az 1918 előtti tündérország. Jellemző példa erre Sebestyén Miklós ügyvéd vagy Bürger Albert személye, ez utóbbi a kereskedelmi és iparkamara elnöke volt a két háború között. Volt egy negyedik csoport is, amely messianisztikus elhivatottsággal hinni akart abban, hogy az állandó válságból és nemzetiségi nyomorból a baloldal ígéretei jelentik az egyetlen kivezető utat. Egy olyan világét, amely szerintük megvalósult a Szovjetunióban, de amiről senkinek nem volt közvetlen tapasztalata. Nem hittek a sztálini erőszakban, a koncentrációs táborokban, a kolhozok elszegényedésében, az ukrajnai éhségben, mindezt a polgári lapokban megjelent propagandának, polgári kitalációnak tartották. A 30-as években a zsidó közösségnek saját parlamenti képviselete volt, Bukarestben és Bukovinában működött a zsidó párt, amelynek voltak erdélyi vezetőségi tagjai is. A párt egyszer indult önállóan a választásokon, legtöbbször a liberálisokkal szövetkezett. A két világháború közötti marosvásárhelyi zsidó közösség létrehozta, megerősítette a már korábban is létező szervezeteket, amelyek az egyházhoz, a zsidó felekezethez kötődtek. Az ortodoxok templomot építettek a Knöpfler Vilmos utcában, s bár a különböző pártok a támogatásért cserébe megígérték a segítséget, ezt soha nem teljesítették. A zsinagóga elkészült, de már nem lehetett bevakolni, 1944-ben a gettó kórházának használták. Bodolai Gyöngyi , Népújság (Marosvásárhely) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
